énekelhetetlen blues


                                     Janis Joplin emlékének


Nem szégyellem a fájdalmat,

tapossatok belém!
Nem fáj semmi, nevetek

nevetek, mint a bohóc,
törik rajtam a festék, a máz.
Kacagok, mint egy őrült,
ha valaki rám néz, elfordítja a fejét.

Szeretkezem veled, de

haza egyedül megyek.
Pitypangot fúj messze a szél,
hangjegyek szállnak Texas felé.
Nem számít ha összenéztek a

hátam mögött, sárga fénnyel szeretek,

zöldes üveg kacag.

Napként égetem magam,

a Holdban feltámadok.
Reggel hűtlenül kacsint,

üressé tesz, ennyi volt a whisky,
utolsó szerelmem, szeress bárki vagy,

ezen az esős hétvégén.

Bobby bluest dalolt, átlagos kedd volt,
cserepes kezem kifújta a szél.
Adj egy dollárt, nincs krémre valóm.
Éhes vagyok, éhes, nem halljátok?
Adjatok a koldusnak!

A hotelban kifakult a kék függöny,
hátára esett bogár a szobában,
édes bor ringat az ősz vörösével,
ujjaim között apró porszemek.
Sovány testem enni kér, mellem elfogy,

mint a vénasszonyoké,
már rég fiatallá öregedtem.



Szikár fa hallotta kiszakadt vágyam:
Adjál gyermeket, házat, Istenem!
Házat akarok fehér léckerítéssel.
Lovat és tyúkot, igazmondó férfit ne
szeressen, némán öleljen, a szemembe
nézzen, amikor simogat.


Adj jegenyéket az út mellett,
barackfénnyel szőtt meséket,
s ne csak szerteszét

guruló gyöngyöket.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-09-02 13:24:58
Utolsó módosítás ideje: 2019-09-03 14:23:03