Dió

Lágyan hasadó, finomhúsú dió,
elomlik az ízlelő szájban aromád;
kemény kézben szétnyitott dió,
ízeid az ügyes kezűnek adod.

Kezeim bambán, sután forgattak,
nyomták, kopogtatták páncélodat,
lábam taposott, szólongattalak,
mosolyogtam rád, szidtalak magamban.
Félretettelek, vártam,
s türelmetlenül újra nekiláttam.
Elajándékoztalak végül,
visszasírva,
százszor remélt ízeid miatt.

S végül akadt, ki könnyen felnyitott.

Barátom,
kemény-, ügyes-kezű, erős,
ki volt dióm most magad élvezed,
ízleld nyugodtan, nem veszi el senki,
de meg ne próbáld itt, előttem enni,
mert megalázol,
s a fájdalom, mely még bennem tanyáz,
gyűlölet lesz,
üvöltök, mint az árva.
Egyszerre megfojtlak akkor, s a diót is
- sírva - eltaposom a sárba.


1963





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -