Nyár

(1)

Madárraj riad. A fák lombja
a Nap árnyékán áthajol, és
eltelt időm mint félbehasadt
gyümölcs
szeleteire hull.

Tengelyén állsz a
visszavonhatatlanságnak.
A gömbölyű térben
a Szó mint túlérett
kalász meghajol,
és arany sugaraiban
a nyár izzása ég.


(2)

Zárt szemekkel
hallgatom a ritmikus
csöndet, dajkált dühöm
a gabona közt vékony hangon
felnevet, és élezett késével
fiókára vadász.


(3)

Az izzás szegélyén
maradok, határán mindannak,
amerre a Szó hangja
elér, és nézem, ahogy körülötted
a téren a nyár
mint törés végigfut.

Nem kell semmi tőled.
Árnyékom mellém ereszkedik,
csőréből kiejtve kemény
golyó koppan,
karmos lábát ráteszi,
és a szemembe néz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-10-05 19:55:05
Utolsó módosítás ideje: 2020-10-05 19:55:05