Sic transit

Hullámot ver, akár a tenger, a képzelet.
Befordul a szem, feszültség a szövetekben.
Egy szakadt csillagban fény törik, háló
nyúlik a hasadt prizmák alatt.
Fehér csontok az erezett kőben. Magod
belehull, márvány leszel. Fosztott tollakra
lel az exhumáló, megkövesült csigolyáknak
koccan az ásó. Lehet-e olyan mély egy hasíték,
hogy a születésig be lehessen látni?
A mozdulat kibillent, a hiány a többlet tükre.
Inverz topográfia. Létrejött, hát múlik,
akkor is, ha nincsen vége. Hajnalban fogan
a megértés, a felforgatott földekben új gyökér
kanyarog. Torzók vagyunk törmelék közt.
Házon a túlexponált ablakok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kolozsvári HELIKON 2021/10 lapszám, 2021.05.25
Feltöltés ideje: 2021-08-13 11:37:27
Utolsó módosítás ideje: 2021-08-13 11:37:27