Csendek és hallgatások

Nincsenekből vannak

Lehetne néha kissé más.
Aztán gyakrabban még másabb.
Csend lehetne a hallgatás,
én meg csendje e hallgatásnak.
Olyan súlyos, hogy hallanának.

Ami szép, tűnhetne szebbnek,
a gondatlan gondtalannak.
A vers is lehetne versebb,
amikor nincsenekből vannak
válnak refrénjévé a dalnak.

Csapdába csaltam

Nem határoztam el, mégis tudtam, hogy
bántani fogom. Elé dobok valami
szöveget, bár ismerhetném annyira:
bizonyosan megüti magát benne.

Minél tapinthatóbban írja le csendemet,
annál inkább. Ha képes átérezni,
azért, ha meg ér(in)tetlen tud maradni,
ott a kétely, kinek a hibájából.

Hiába, hogy nem akarnék fájdalmat
okozni, magammal együtt ostoba
csapdába csaltam. Hallgatásom is csak
újabb sebeket ejt. Mindkettőnkön.

Hallgatva mondani

Elmondhatatlan,
ami emberemlékezet óta a nyelvem hegyén,
és bár újra meg újra
megpróbálkozom megszabadulni tőle,
mindig ott is marad.

Szégyenérzet nélkül kiejthetetetlen
és artikulálhatatlan
és alkalmatlan
nem hogy megnevezni, de akár csak
közelítő pontossággal körülírni is
a kor emberi természettől elválaszthatatlan
rettenetét,
ahogy csendben beletörődünk
a létromlás minden korábbi rekordot megdöntő
gyorsulásába.

Szóval, összeszorított foggal
és elharapott nyelvvel
és elnyűtt hangszálakkal
már csak hallgatva próbálom
mondani az elmondhatatlant.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-11-29 00:01:20
Utolsó módosítás ideje: 2021-11-29 00:01:20