Pipacsiszap



Töltények magjait vetik
tépett húsba, szilánkos csontba,
egyre nő a szárba szökő halál,
az égen a felhő véres vitorla.

Hullák úsznak dinnyehéj helyett,
pipacsiszaptól zavaros a Duna,
lángokban állnak a parti fák,
„nőtt a gazdaság” szól a nagy duma.

Aszály kezében a rög ropog,
szél kap tenyerébe, száll a por,
kiszáradt kutakból szól a  visszhang,
„munkából  virágzik a nyomor”.

Napra néz a napelem szeme,
tekintete mélysötét, feszült,
konnektor csecsen autók lógnak,
a dízelek korma holt  fűre ült.

A hitet keresztények lopják,
talpuk alatt sárban az erények,
a régi szelek fújnak már megint,
az igazság s a becsület félnek.

Sötét függöny fedi  az elmét,
már megrohadt gyümölcs a tudás,
úgy tűnik, hogy meghalt az isten,
és megszületett valami,  valami más.

A költők eltörik a tollat,
senki nem akar szavakon szállni,
eldugják a penészes  reményt,
ma a csendet kell felpróbálni.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-05-23 17:44:49
Utolsó módosítás ideje: 2022-05-23 17:44:49