Bújócska, hajdanán
Elbújtam, és elrejtett a bodza,
hajamba pergett az apró, fehér virág,
üstököm sötétjének számos foltján
kuncogott a bokorban a mellém ült világ.
Egy félszeg cinke fészke bújt velem,
tollpehely között néhány tojás,
nagy szemekkel csak bámulta őket,
én, a guggolva is hatalmas óriás.
De nem, nem nyúltam feléjük,
számba vettem egy szivacsos ágat,
és mint, aki a cigarettát szívja,
utánoztam drága édesapámat,
Ne bántsd fiam, lélek a madár,
mely röppen, cikáz a fák fölött,
hát hogy repül majd a majdani madár,
ha a tojás kezeid között törött?
Bújtam tovább, mint kit keresnek
tenyerembe rejtve lélegzetem neszét,
s hallgattam a fák között lépő
nyári szél fújta délutáni mesét.
Galamb szólt, majd utána anyám
hangja szökött be az apró bokor lakba,
és már nem bújtam, szaladtam
boldogság lógatta lábát a nyakamba’.
Megtaláltak, hát meg lettem lelve,
mert aki fontos, akit szeretnek,
keresik, kutatják ezer erdőn át is,
s ha megtalálnak, szívükre ölelnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2023-03-13 11:53:17
Utolsó módosítás ideje: 2023-03-13 11:53:17
