Virágágyban

Anyámnak a fájdalomtól
lecsupaszult a karja,
már mozdítani sem akarja.
Befeküdt hát egy virágágyba,
álma eleven muskátlifáklya.

Magára húzta a pehely földet
dunyhának, ős-pihenőnek, -
beköltözött e maradék szobába,
ébrenléttelen harmatban ázva.

Angyal bújik mellé rögökbe.
Alszik. Egyre táguló körökbe'
szertehullámzik szuszogása, -
s versemben a hajnalt megtalálja.

Árnyék-anyám míg nefelejcsek
kék énekére fülel, hozzám
angyalát küldi ide-átra:
A végesben egyedül mire várjak?

A verseimet talán Ő írja. Utaimat
is Ő gombolyítja. Holnapomat
buzgón vigyázza... A létnek csillag-
tenyér emel házat. Kőre fény,

szóra csönd, falakból álom
suhan végig a holdvilágon...
S hatalmas lepke. A Nap! -
pihen meg végül az árvácskákon.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-03-29 14:43:59
Utolsó módosítás ideje: 2023-03-29 14:43:59