Hogyan írj mai verset?

Felejtsd el a valódi világot
habzó éggel, s a többi faszságot!
Mi írást köt, az egyetlen szabályt,
önfeledten, virtusként abuzáld!
Lángoszlop végképp ne akarj lenni!
Ugyan mit fizet utánad menni?
Mire lenne jó a nagy lobogás,
lidérces messze fény, dúlt szavalás?
Megmondja neked a diksönöri
a pathetic az szánalmas, töki.
Szubjektív léted egy fragmentumán
maszturbálgass el töketlen-puhán!
Azt kajolni fogja majd a szalon,
híznak rajta, mint veréb a szaron.
Versed legyen obskúrus és rideg,
a legjobb, ha senki se fejti meg.
Ha te se érted az kolosszális,
csúcsra ért a költészeted máris.
Mondanál valamit? Olyan nincsen.
Narratíva meg konstruktum minden.
Ugyan kérlek, csak komolyan ne vedd,
el ne feledd, hogy mit mondott Dennett!
A tapasztalat hasztalan ma már,
a rút tradíció csak oktrojál,
hát rugózz Lacanon és Derridán,
csak szerepedből ki ne ess, komám!
Szubjektív léted egy fragmentumán
maszturbálgass el töketlen-puhán!
Zeneiséggel se kell vacakolj.
Alliterációt ne adagolj!
(Ma már a líra nem alliterál.)
Hexametert te örökre feledd
el, az összes ilyennel ezt kell tedd!
Belső rímekkel ne bőszítsed fel
a nyájast, a sok áthajlás hergel,
úgyhogy csak ne kápráztasd, ne áltasd,
fülét dallammal, jaj ki ne fáraszd!
Igénytelenségből gányolj erényt,
és nyeglén gúnyolj minden szenvedélyt!
Szubjektív léted egy fragmentumán
maszturbálgass el töketlen-puhán!
Az szofisztikált -vagy mi a faszom-
ja, a csúnya szó is jó ám nagyon.
Jó a csúnya szó, mert szolidáris.
Szükséges a Parnasszusra sár is
- súgja- és a sok kies külváros
országos rokonnak ismer máris.
Ha variábilis a regiszter,
maga alá vizel majd a hipszter,
és intertextualitást kutat
megannyi komoly kiművelt tudat,
ha pőre királyra rámutatni
gyáva, vagy épp számítón ravaszdi.
Szubjektív léted egy fragmentumán
maszturbálgass el töketlen-puhán,
és a végterméket kend papírra,
kis úgyseértik gőggel tarkítva!
Ím készen áll majd a műved legott.
Posztmodern gesztusként tekintsd, s ragyog!
Ki finom iróniád nem érti,
maró gúnyod majd jól utoléri.
Lesz sok szélhámos, ki veled kacag,
efelől kár is izgatnod magad.
Dagadjon ki ered, hogy hinni bírd
a minden alól felmentő nihilt,
hogy zsír, ha a hús ösztöne rángat.
Elhajigálva minden ideákat
tagadd magadban a halhatatlant,
hogy ne halld, mint hajszol hajthatatlan:
hogy bár írnod sokaknak volt szabad,
meg sem próbáltál szépen igazat!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-06-22 13:47:37
Utolsó módosítás ideje: 2023-06-22 13:47:37