Nemzedékem

Mirelit életet emelni le a polcról,
amit gyorsan meg lehet mikrózni;
lehajtott fejjel araszolni el a másik
mellett és egymáshoz sem szólni,
ahelyett, hogy húsvér alakokként
ragyognánk föl a másik szemében:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Minden legyen kényelmes, okos, egyszerű,
s ne kelljen még a drága időt sem belerakni –
jobb azt a képernyő előtt görnyedezve
vagy az ágyban terpeszkedve múlatni,
és kiütni magunkat, hogy ne kelljen
a nappalt elviselni józanul és ébren:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Elszalasztani a vadrózsaként nyíló
vágyat és bűvös, alkalmi szerelmet,
sivár napi ügyintézésbe ölni vakon
minden munkakedvet és figyelmet,
majd a Holnap kígyóvermétől rettegve
sétálni végig a szikrázó felsővezetéken:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

A valódi örömöket, ízeket és találkákat
jobbágyrobotra és filléres kacatra váltani:
a horizontra szálló kalandok helyett olcsó,
marketinggyanús boldogságokat gyártani,
amíg szűk szobánk mélyén magányosan
fürdőzünk az internetes népszerűségben:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Habzsolni és hisztérikusan birtkolni
mindent, akár a boltban kisírt cukrot,
reménykedni, hogy ha eleget fizetünk,
a választott termékkel fogjuk elhagyni
végül majd a mennyei csemegepultot,
hisz’ nem buzog már szívünk és vérünk
kitartó, fáradtságos küzdelmek hevében:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Elfeledni a teremtés csiklandós szépségeit,
és iparcikké aljasítani le a Remekművet:
lájkhajhász szennyoldalak szolgálatába
állítani a vésőket, üllőket és köszörűket,
amíg vitrin mögött tenyésztett senkiháziak
sütkéreznek a pénzen vett dicsfényben:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Elkallódott tehetségként a tudást
makacsul kétes üzletekbe fektetni:
fennhangon hirdetni, hogy csak mi
vagyunk, és rajtunk kívül másoknak
nem szabad ugyanennyire szenvedni,
és sorsunkat a médiaistenekével méricskélve
össze sajnálkozni becsmérelt szerencsénken:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Akár sok szúnyog az ingoványban,
céltalanul röpködni és bolyongani;
a döntés jogát s a kellő kötelességet
súlyos sziklaként hátunkon hordani,
amíg koravén-ifjan ásítunk nagyokat
sápítozó, unott és ábrándos zenéken:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Öntudatosan, önérzetesen harcolni
mindenkivel, aki ellentmond nekünk,
mégis gyáván elszaladni, ha olykor egy
őszinte vallomásba kellene kezdenünk,
amíg azt sem tudjuk, hogy mit érzünk,
mit akarunk, miben is hiszünk éppen:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Huszonharminc-évesen is kibújni a felelősség
alól és magunkat bohó kamaszoknak hazudni,
önálló gondolatok híján esténként el valamelyik
influenszer agyonszponzorált véleményére aludni
egy panellyukban, miközben a fal túloldalán tán’
más is csak egy meleg érintésre várna az éjben:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Eljátszani, itt mindenki mennyire befogadó,
nyitott, píszi, toleráns és, hogy benned bízik,
bár habzó szájjal rontanak a számkivetettnek,
aki tökéletes, kiáltványba foglalt, mesterkélt
meseországukba törvényszerűen nem illik,
mialatt hangyák háborúit nézve égünk
el mindannyian az Enyészet Tüzében:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.


Rövid fellángolások után veszni
hagyni a világmegváltó terveket,
kutyát, macskát dajkálgatni ostobán
hibáztatva a sok jövendő gyermeket,
hogy miattuk lesz lakhatatlan a Föld,
miközben mutogatunk és kacagunk csak
az általunk rájuk testált, önző örökségen:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Fásultan bámulni hervadó álmainkat
megúszva a bús órákat és esztendőket,
máskor viszont bágyadtan panaszkodni,
hogy semmi sem történik, hogy az egyén
csak úgy teng, ám semmit sem fejlődhet,
és színes, ködös eszmékért áldozni fel
a pillanat édes varázsát rongyként
elhasználva, erőtlenül és kiélten:
mit csináljak, ide születtem,
és ilyen az én nemzedékem.

Lehetne az igazi zsarnokok ellen az utcákra
vonulni és mennydörgő forradalmat csinálni,
nem csak össznépi teadélutánokat szervezni,
celebeket ajnározni és az emberiség egyszer
már kiadott könyvlapjait lelkesen telefirkálni,
de mindegyikünk lustán kuckójában marad:
dőzsöl, zokog, henyél, amíg senki sem
lengeti többé a zászlót odakünn a téren.
Szégyellem magam, hogy ennyire
tellett, és ilyen az én nemzedékem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-07-31 10:19:42
Utolsó módosítás ideje: 2024-07-31 10:19:42