Művészi arcanum

A föld átlójába szalad egy keresztút,
mélyen döngölt, helyenként makadám,
hegyi patak lába felett szelíd város,
fehér mész fénylik a házak rusnya falán.

Villanyvezetékre dobott bakancspár,
ez az emberi létezés maga,
ércnehéz álmától rángatózik,
a csontsárga iskola udvara.

Az ereszeken moha fuldokol,
magában motyog az archaikus csend,
a szárazat köpdöső szökőkút,
a Nap hamis torzójába freccsent.

Minden fal mögött lucskos rejtély lapul,
hipnózisba mártott fura szellemek,
testük rég túljutott a porzó zeniten,
de napvégén a lelkük hazakecmereg.










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-08-17 00:49:47
Utolsó módosítás ideje: 2024-08-17 00:49:47