Immár ketten

Május legvégén kezdtem neheztelni
az egy éve erkélyünkön, dézsában
nevelgetett magas törzsű rózsámra.
Tavaly ősz végén alaposan vissza-
vágtam, és a pékáruhoz szánt sparos  
papírzacskókból készült takarással
sikerült megóvnom a téli fagytól.

Gondoskodásom meghálálva épen
áttelelt, s nemsokára nekilátott,
hogy friss hajtásokat neveljen --- május
első hetére három bimbóból is
ökölnyi virágfejek bomlottak ki.
Mire elnyíltak, szinte minden ágat
beszőtt lehetfinom hálójával a takács-

atka, így azután kénytelen voltam
ismét kiméletlenül megmetszeni.
Úgy tűnt, nem vette zokon, mintha mi sem
történt volna, kishíján azonnal két
bimbót is hozott az új hajtásokon.
Naponta figyeltem, mint növekednek,
remélve, ezzel segíteni tudom  

fejlődésüket. Egy reggel azonban
döbbenten vettem észre, hogy eldobta
őket. Személyes sértésként éltem meg,
ennél jobban aligha tudott volna
bárki leforrázni. Innentől kezdve
feleségem gondja lett az öntözés,
a tápoldat és a növényvédőszer

adagolása. Magam csak fölöttébb
ritkán ellenőriztem, hogy mi is van
vele, s ez nem adott okot derűre.
Úgy tűnt, megállt a fejlődésben. Igaz,
legalább nem jelentek meg rajta új
kártevők, és levelei közül is
csupán alig néhány kapott hőgutát

az egyenlítői klímát idéző
nyárban. Éppen az idő hűvösebbé
válásakor jött az újabb fordulat:
a reggeli esőben egy régóta nem
remélt bimbó ringott a hajtáscsúcson.
Azóta az asszonnyal együtt, immár
ketten gondozzuk, óvjuk a rózsánkat.
.      





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-09-19 10:48:52
Utolsó módosítás ideje: 2024-09-19 10:48:52