Életek

A korlátnak támaszkodó férfi jutott eszembe,
meg a fotocellás ajtó kis melegében
ácsorgó girhes eb szemében a fényfolt,
ami olyan volt, mint a halálraítélt
végső álmában horpadó e világi kép.

A férfi néha úgy ordított,
mint akinek felvillan
a rend látszólagos volta,
s a látszólagosság hártyáját hangja átszúrhatná.
Hogy bolond volt vagy éber,
vagy az éberségtől bolondult meg hol jámborra,
hol ösztönöktől nyáladzó vadra,
az senkit sem érdekelt.
„Szevasz”, köszönt,
s úgy mért végig, hogy a
a bőröm viszketett.

Az eb megfordult,
a térkőre tapadt turhákon lépkedett.
Az átkelőhely előtt elengedte a közlekedőket,
s a vasútállomás felé haladt.

A férfi is megmoccant,
tenyerébe törölte az arcát,
elindult, hogy megálljon a dohánybolt előtt.
„Ha kitágulna a tér, itt körforgalom is lehetne”, kiáltotta.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2024-11-07 20:13:41
Utolsó módosítás ideje: 2024-11-07 20:13:41