A semmi peremén


Tudnod kell, megeshet veled is,
tudnod kell, ez nem a büntetésem,
így hozta a forgandó szerencse,
mindent, mitől reszket élő ember,
az én sorsomba belerejtse.

Nemzettem hármat, eltemettem mind,
fejfán virít az asszony neve is,
sógorok és komák szétfutottak.
Tikhoz, galambhoz szólok, ha néha,
magam maradtam és néma holtak.

Hajdan virító mezőm most ugar,
tarack terem a vetemény helyén,
almám, dióm, meggyem csak puszta tönk.
Nem béget, röfög, nyihog fülembe
barom, a hodály üresen dülöng.

Ami nekem kincset érő otthon,
másnak csak málló vályog bodega,
múlásommal ez is elenyészik.
A birtokon, mit apám keze szült,
csak számtalan tegnapom tenyészik.

Tudom, a vég közel, fogytán erőm.
Panaszom nincsen, voltam úgy, ahogy.
Viselni kell, mit ránk mér Nemezis.
Tudnod kell, ez nem a büntetésem,
tudnod kell, megeshet veled is!



(Vági Barbara és Talán Csaba „Elboronálva” című dokumentumfilmjének nyomán https://youtu.be/5a7F1JaQDHs )






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-01-09 20:12:28
Utolsó módosítás ideje: 2025-01-09 20:12:28