Bucc



Fiam a szemem színét irigyli,
én az ő futását.
- Miért nem lettem kékszemű? - kérdezi.
- Miért nem élhetek örökké? - kérdezem.
Finoman összekoccintjuk homlokunkat.
Egész kiskora óta
ezt hívjuk buccnak.

Szép ívű, magas homloka van.
Régebben, ha több helyet akart az ágyon,
a bordáim közé fejelt újra és újra;
engem,
a böhöm nagy óriást makacsul, így bökdösött odébb.
Ezt hívtuk faltörőkosozásnak.

Nincs olyan bucc, amivel átadhatnám neki a szemem színét.

Nincs olyan faltörőkosozás, amivel az eltelt éveket
legördíthetném az ágyról.

Csak ez a néhány pillanat:
amikor játszottunk,
és közben sikerült nem gondolni senki,
semmi másra.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-06-16 20:07:43
Utolsó módosítás ideje: 2025-06-16 20:08:34