Reggeli
Nyitott ablaknál lebbenő tavasz.
Szemed facsarja citromsárga fény,
héja feltépett, gyűrött sebtapasz.
Életkedved már csaknem félkemény.
Nézd, lecsapódik a nyár-fehérje,
szobád falára árnyakat teremt
az útszéli fákból. Hogy ízére
emlékezz, lepárolnád a jelent.
Gyors az idő, hogy azzal kergetőzz!
– vállat vontál – közhely – nem hitted el.
Végtelennek tűnik itt minden ősz,
mégis mindig a télbe érkezel.
És látod, burjánzó csipkebokra,
mire felkeltél, már tükrödre nőtt.
Még nem hasonlítasz másokra,
de idegen vagy önmagad előtt.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-11-11 19:25:32
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-11 19:25:32
