Világoskék

Az ember nem tudhat mindent.
Hátrafelé szaladni, ha a talpát
mossa a tenger és jön a dagály,
talán még sikerül.
Teli tüdőből fújni a felhőket:
tűnjenek el! – már nehezebb.
A párnába fúrja a fejét
és beleordít.
Álmában kardozik, medúzák
marják a bőrét. Hajnaltájt ébred
táskás szemekkel. Felegyenesedik,
a távolba néz.
Hullámok érik a partot, a homok
erezete, mint gallér alatt a hegek,
a kanül nyomai.
A világoskék pólód fél év mosás
után is fertőtlenítőszagú,
mikor vasalom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Litera-Túra Művészeti Magazin,
Feltöltés ideje: 2025-12-22 14:21:22
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-22 14:21:22