Adhok

A gyárkémény lila füstöt pipál,
és befesti a szürke-sárga Holdat.
Ember s állat gyorsabbra vált,
vacsorát remélve vágtatnak több holdat,

léptük nyomán a csillagporos szántón
csodák nyílnak, remények bomlanak.
Egy jegenyenyár nyúlik magasra vádlón,
teste olyan csak, mint ami ottmaradt.

Valami szörnyű vihar előszele érzik,
mert a temetőből létra ér az égig,
s rajta láthatatlan lelkek egész serege
lebben a mennybe s hív: gyere, csak gyere.

S mennék én is oda hová vágyok,
amit otthonnak hívhatnék ezután.
De széles a föld, és sok rajta az árok:
s csal állok lefagyva, mélán és sután.

(Gelencsér János festményéhez.)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-01-04 14:10:04
Utolsó módosítás ideje: 2026-01-04 14:10:04