A názáreti ember

Úgy vezetett, mint egy vak.
Nem nézett se jobbra, se balra.
Csak nyomta a gázt
a názáreti ember.
Mint aki előre látja a jövőt.
Uram Atyám!
Meg akart váltani mindenkit.
Ez volt a fixa ideája, a megváltás.
Próbálom definiálni, mi lehet az.
Egy szem krumpli.
Kinyújtott kéz.
Ráadás nyári este,
Betelt pohár.
Betelt neki a pohár.
Mi pedig itt vagyunk általa megváltva,
a születése utáni 2000. év végén
(már amennyiben jól lett kitöltve
a szül. év rubrika,
ami fölöttébb kétséges).
Néhanap gondolunk rá,
amikor piszkáljuk az orrunkat,
vagy a körmünket vágjuk
és mellészalad az olló,
vagy nézzük tévén, hogy ölik egymást
atyjafiai és a filiszteusok.
(Egyébként Deliláról
már kezdetben is látszott,
nem az a fajta perszóna, aki
valaha is belefáradna,
de Sámson haja is mindig újranő,
mint a szappanoperákban a szerelmi szál.)
Bizony, gondoljuk, és tovább
kergetjük magunkat a pályán.
Egy gellert kapott labda száll felém,
amibe, jobb híján, én is belebaszok,
amitől persze még inkább gellert kap.
Azt mondják, valahol van egy kapu is,
és ő áll a kapuban,
abban a furcsa pózban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Lóstaféta (Budapest, 2002)
Kiadó: Magvetõ