ÕSZI DOLGOZAT

Opálossá nyirkosodott verőfény, huszonnyolc fok…
Nem ezt várná az ember október közepétől…
Nincs se szemerkélő, szomorú méltósággal
se kulisszaszaggató furorral előadott ősz-dráma:
              nem rázza a dinoszaurusz-fellegeket
              délnek terelő szél a világ eresztékeit,
              sőt – no de kérem! –
              még vörös bugyis felhő-majorettek sincsenek
Így csak a kötelező program marad:
              a levelek hullanak
              – mint ki az életből
              az utcára lökött kutyák és a hajléktalanok.

Az éjszaka és a hajnal közti perforációs sávban,
              ahol nincs gravitációja az időnek,
              megáll egy pillanatra az alkalmi,
              hazafelé siető gyalogos
              és a bokáig érő, bódító szagú
              hullott falevelekben állva
              konstatálja a szikrázó csillagok láttán:
Helyén van még a földet
az égtől távol tartó ék
és nem szakadt el a földet
az éggel összefűző kötelék.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mûhely,