Csendes idõben elénk állnak
Csendes időben elénk állnak a házak, a fák -
Mindnek lába van, útja van, elnehezült
lelke van; ágakat, árnyékokat, összekuszált
éleket oldanak és kötnek - folytonosan.
Mintha a szemnek is ez kellene csak: leporolt
film, ami néma, unalmas, kódolt, becsapós;
film, ahol éppen a látás a valós, nem a kép
és nem a lét maga. Mely naptól nincs szerepünk,
nem tudom. Egyszer eszünk, máskor iszunk, mozizunk.
Már elment az időnk legjava. Olykor a fény
szála szakad, levegőt pásztáz hűlt helyeken.
Hogy kit, mit szeretünk - nem szeretünk - a magunk
dolga, talán. - A kutyámat keresem, hova lett -
Hosszan, a hangok után, nyújtogatom fülemet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Holmi, 2003/3.
