mors

tizenöt éves voltam akkor te éppen hatvanöt
én búzakalász hajú lány te ősz hajú halott
Mme Tussaud panoptikumából életnagyságú bábu test
pergamen arcú koporsóba tuszkolt gyömöszölt hiábavalóság
az élők szégyene te akit végső helyére is csak erőnek
erejével tudtak belegyűrni a jól megfizetettek
mert haláltusád oly hosszú volt oly iszonytató a kórházi ágyon
hogy kicsavarodott tekeredett fordult tőle minden tagod
és a nővérek csak akkor mertek újra a közeledbe menni
amikorra már ilyen szégyenletesre merevedtél
mert sem enyészet sem isten nem akart téged
szelíden ölébe vonni látod ezért voltál jó engedelmes
megadó ezért ezért
hogy a koporsódon hárman ültek végül amire le bírták szegezni
és a kényes rokonok elfordították a fejüket
éppen úgy mint amikor még éltél
és szent Mihály lovát vivőnek sem jelentkezett senki
csak várt rád feltárt szemérmű földanya
agyagos sebzett öle meg a fűszálak
a helyzetet megmentendő végül is bérelt fekete autóhoz
dukált a gyászzene énekelniük sem kellett miattad
rám nevetés tört kínzó görcsös majd belefúltam
megbotránkoztak a komoly képmutatók
aztán egy évig is égettem éjjel a villanyt
mama





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.