Gyerekként

Gyerekként benéztem minden kő alá…
A folyóparton rohanva kutattam- kerestem
játékosan a nagy kincseket,
melyeket kagylók héjában,
csigák vázában véltem felfedezni.

A megkövesült kicsinyke lényeket érdeklődve
vizsgálva nézegettem, akkor ez volt mindenem.

Gyűjtöttem a formás, mintás, változatos köveket,
mind azt, amit a nagy óriás,
a Duna koptatott, s karjában hordott időtlen idők óta,
és csak pajkosságból sodorta őket nekem kegyesen a partra.

Ezzel akkor játszótársammá esküdött,
s habjai halk morajával nyugtázta egy- egy apró kavics láttán az örömöm.

Régen, még ők is erős sziklaként álltak,
csak elfogyasztotta nagyságukat az idő örökké éhesen korgó gyomra.
Erejükből lett csermelyből pajtásom dübörgő nagy folyammá.

Én is felnőttem, a természet már nem suttog halk mesét,
s régi barátom is elfelejtett,
nem ad több ajándékot nekem.
Most, ahogy rég, az élet különös tárgyaként:
a sors embereket sodor mellém,
s ahhoz, hogy csodákat lássak…
Szemüveget kellet vennem!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.