Egy igazán hosszú nap
tegnap rád omlottak a falak
és én kiástalak
s most itt ülünk
poros kabátban
szótlan a romokon
szavunk cigink elfogyott
légzésünk monoton
a hajnal elunja
lassan eloson
szebb helyekre
valahol éhezők várják
unottan dideregve
egy távoli vonaton
majd a reggel mereng el
velünk egy darabig
s én leütöm a legyet
mi zavar itt
ebben a békés
hozzánk nőtt csendben
újra minden rendben
a dél fáj a nap vájkál
a szememben de bírom
én mindent megszokok
mégsem ezért maradok
ebben a közös nemlétben
haladok veled
szótlan
lelkem ebédeled
mint az életed
olyan a délután
a magány jön-megy
és csak néz bután
nyomaszt a tompa csillogás
s csak fogom kezed
ujjammal
tenyeredbe
rajzolok neked
vetett ágyat
benne vágyat
a vágy elalszik
ő is fáradt
holdsugár simítja arcát
tolakszik ezer csillag
a hold pityeregve itt hagy
a csillagok szertefoszlanak
szemed megnyugszik
majd elsötétül
egy örök éj csak, mi itt marad
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Reményrõl fantáziál (, 2006)
