KÉT SZÍV

1.
A főútról le, délkeletnek:
kevéssel a falu előtt, ahol
nemrég fenyődeszkákat
vásárolt egy rókamosolyú
alak fatelepén. Kanyar után
lassítania kell – mint tenger
a csónakot, dobálja a kocsit
a feltöredezett burkolat.

Délre odaérek, dúdol
magában, elhaladva egy
bágyadtan bólogató,
örökléthez pányvázott
szamár mellett. Szikrát vet
a nyár. Mint sárkányok
ebédje: ragacsos, hólyagzó
főzelékként forr az aszfalt.

M. és G. között feltűnik
valami szokatlan: bundás
állatkák tetemei. Préselt
görények az országút
emlékkönyvében, seregnyi
karcsú, elegáns vértanú.
Átgördült rajtuk a takarékos
halál, kivégzést és temetést
sűrítve egyetlen pillanatba.

2.
G.-ben sok a gólya: közel
a gazdaság. Végig a falun, ki a
határba, a hosszú lapokból
összetákolt betonútra. Itt
szabályosabb a hánykódás:
kőkori oszcilloszkóp jelei,
ritmikusan követik egymást
a zökkenők. Pár kilométer és
mesterséges tavak partján,
lombok alatt pihen a kocsi.

A vedlett falú, barakkszerű
épületekben senki. Végül
a szélső medence mellett
felbukkan egy csupasz mellű,
borostás óriás. Csizmája
combig ér, gumikötényén
vér és sár, kezében furcsa,
horgas végű kés. Mint aki
küzdelemből jött, felvidulva
a jókedvű öléstől.

Ad ő halat, harsogja az
idegennek, drága sem lesz,
megszámítja méltányosan.
Őket, mutat a földre, nem
lehet: ajándék, olaszoknak.
Egy kamionnyi bárányt
vettek tőlünk – ez a ráadás.

3.
Lábánál két hatalmas,
ezüstzöld tetem. Mintha
nem volna hely, szorosan
összesimulnak, o-t formáló
szájuk merevgörcs dalát
tanulja. Törzsük felhasítva,
belső szerveiket a kés
kivágta. Szemükbe fagyott
az égről az utolsó felhő.

Lépésnyire, egy tuskón,
túl játszmán és ítéleten,
túl mindenen, mi ésszel
felfogható, törvényen kívül
még mindig zajlik egy vad
küzdelem: egymás mellé
hajítva két véres húsdarab
hever. S mint ki feladatát,
történjék bármi, nem felejti:
ráng, pumpál még sokáig.

Az utas szédül, nem figyel
a másik szavára. Meredten
nézi a rönköt, emlékezetének
falára égetve egészt és
részletet. Halkan mormol:
évszám, hónap, nap, óra. Fent
a lomb közt egy harkály
dolgozik. Csőrének kopogása
jelzi, nem állt meg az idő.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Liget, 2000/8