Levegõszobor

Egy nap vésőkkel, kis kalapácsokkal indulnék
a lépcsőn felfelé, követném kedvenc útvonalad.
Nagy hurkokat írnék a Fellegvár köré,
s apró kavicsokat ejtenék a zsebemből
a kövei közé, hogy ne tudhassam:
hol kezdődik, ami ott volt,
s mi az, amit én teszek most hozzá.
Messze ellátni a fák közül,
és mégis védett a hely, ahol megállok.
Vésőm halkan koccan a levegőmolekulákhoz,
ahogy kontúrjaid vésem most a tájba.
Füledben a puha kalapácsok átveszik a kopogást,*
életnagyságú lesz a levegőszobor a fák alatt.
Ha arra jársz, tudom, belepróbálod magad,
illik majd hozzád a levegőburok.
Vésőimmel, kalapácsaimmal én már
messze járok akkor, üres lesz a mező, ahogy
mélyen szívod tüdődbe a levegőt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.