Állóvíz

Nem múlnak el a szürke reggelek
Ne is adjunk esélyt a szenvedélynek.
Ha akarnánk, sem térhetnének vissza
a felelőtlen, közös ébredések.
Persze felébredünk, csak már nem úgy:
már nem játszol urat, nem játszom szajhát.
Az én fejemben testek kavarognak,
a te fejedben Ágik, Zsófik, Annák.
Nem féltékenység, ezt már megbeszéltük.
Hisz jó ez így. Ilyen a közös forma.
Ne is bolygassunk állóvizeket,
úgysem akadhat ránk a reggel horga.
Ami, van az örök, ne múljon el,
ne bolygassa azt felelőtlen szándék.
Minket csak egy közös fénykép mutasson
színek nélkül, egy hiteles ajándék.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.