rábíztam most magam



de könnyen megvezet a vers is  hagyom
úgysem hinnéd hogy  nincs kihez beszélnem
kezdetben majd úgy tesz ahogy akarom  
mintha idomulna krómozott edény falához tapadva
fényesen  a lassú tűzön akár a gyanta olvad
simára forralódik de most  kitörni készül
az ami s még ezen is  túlszalad  kilép
fújd meg hűtsd le hogy megehessem
ha már magamhoz szoktatom magam
beérem azzal amit én kutyultam  színes
fedőkkel játszom  sikerül e  befedni egyszer
s tarthat e  addig ameddig  ami már még így vagy úgy
nem lehet vessek e még keresztet egy napon
ha nem fér hozzá egyik vagy a másik s egy edénnyi
dunszt láttán már értetlenkedünk ez is miért  
ki ki veti magát elé alá a tortúrának de hiába
minden gőzünk  szellőzőnyílások résein hussan el  
házak felett  úsznak át e belőlünk  kiszakadt  
dzsinnek mi  göngyölegnek dobozainkban maradunk
sorsunk nem betétes  egyszer majd megszokjuk nincs
nem  is lesz olyan aki visszavinne s amíg elképzeljük
bőrük ruhájuk színét a hátukat melyre finoman
az ég lesz applikálva kész van e vers is









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.