Áramlat

( The Flow)

Farkaslábakon lohol utána  a kék hajú nő. Beéri,
hogy helyére kerül a hiányzó részlet
a sehova le nem rajzolható kertben.
  Homloka  fölé  hajol, rálehel mint
  szél a vizekre ám nem csúsztatja
egymásba kétszer ugyanúgy ugyanazt a ráncot.
A száj felszínét törő
lázadó  buborékok  mind övéi
és előkerül ami megkerülhető .
El sem lép, máris a másik arc a fátyla.
Rácsurog    lázasan, sűrűn,
nehezen mintha kannákban alvó méz
takarózna ki éppen. Alá áll.
Páráiba burkolózik a fal,
viaszfoltjait takaró kötény , néhány
  tisztára mosott üveg. Ugyanakkor
minden.
Egyszerre semmi sincs  helyén
a kamrasötétben.
S mit számít most hogy a  test árnyéka
egyidejűleg a  ledöngölt földre ragad.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.