Repedések
repedések az égbolton
vérfoltos felhőkből sűrű
alvadt kátrány ömlik alá
már se földön se Holdon
nem lelem a gyűrű
tisztaságát csak a halál
dermesztő gyékényét találom
és súgja egyre csak súgja
fülembe vészterhes titkait
lelkekbe léket fúrva
napestig amíg elnyom az álom
hogy ott folytassa szitkait
ahol már nyakig ér a sár
(úristen hát hol voltál)
annyi éven át amikor
senki se várt csak a lámpa
fénye lett lassacskán ritkább
vártam de miért nem szóltok
ti földi és égi bírái a létnek
hisz oly sokan nem bírták
amikor a tályogból zúdult
le rájuk is a kiégett fény
és aztán halk zongoraszóba fúlt
ezer rekedt sóhaj zsenge remény
nézzétek akkor hogy vonaglik
lázas görcsben templom
kolostor népe gyeplőtök alatt
bűnhődjetek ti is mert
megalvadt sűrű könnyeitekbe
fojtja bánatát víz levegő és föld
összes leigázott teremtménye
de ti csak kacagjatok gyilkosok odafenn
higgyétek hogy minden tiszta lehet idelenn
hogy maradt még tenyérnyi folt
ami fehéren viríthat és nem feketén holt
(kés a kézben vagy kéz a kézben
utána kérdőjel és még megannyi kérdő
jel kérdi lentről ugyanezt a térben
de cinkosul némán cseng az űr
– kérdésük meddő…)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
