Zöld opál sorokra



                    I.

Amikor megszökött, a kórterem
sarkába guggolt. Szűkölt csak,
mint a rajtakapott vadállat.
Karomba kellett volna kapnom,
nem vonni vállat, mint a személyzet.
No papa, a mai műsor megvolt.

Kilencszázhetvenkettő, vidéki
kultúrotthon. Vége a Ki mit tud-nak,
kialudtak a fények. A pianínó is
aluszik. Nem nyikorognak a székek.

A távolságot, tudod, az üveggolyót
elhoztam, megfelezem. De most
mennem kell.

Fogadj szót.
Ide a párnád alá teszem.


                    II.

                                       Annának


Gondolod, felül kell írnod engem.
Melyik felére gondolsz?
Tudom, szeretnél ülni csak
a versben, amit egy városi reggel
sodort a kávéház asztalára, mint
aki nem kér, mégis kap, pedig el-
fogadni is erőtlen egy versben ül.

                    *

Ne haragudj, hogy macskának
olvastam a magocskát énekedben.
Szeme, a zöld opál, kikukucskál
a soroknak álcázott redőnyrácsok
között, fénylő üveggolyó, gurulna el.

Ahol egy zöld fényű tekintet átfér,
utánahajlik a test is. Ragadozó
viszi így zsákmányát és rejti (el).






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.