Lelket, ablakot

A kéz az emlékekben él tovább.
A jobbal nagyanyám a fogsorát
pohárba tette esténként, reggel
pedig a ballal vette ki. Nagy háború
dúlt közte és apám között. Egy józan
pillanatban apám – egyik kezében
album, a másikban whiskys
pohár – ajánlott békejobbat.
Letettek mindent, aztán kezet fogtak.

Anyám nem látta – meghalt még előtte.
Az ő kezében érett meg a körte,
az alma és minden gyümölcs. Az én
kezem is ott nőtt éveken keresztül.
És mennyi minden volt még benne:
etetni moslékos vödör, tüzelni fa,
lavor víz, mosni lelket, ablakot.
Fasz is volt (nem mindig apámé),

volt gipsz is rajta, eltörött szavak.

A körmök whisky-cseppek, az ujjak
fogkefék, az öklök almacsutkák,
A kezeik pedig tenyérbe vésett,
rövid vonalak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2007/1