Valójában... Igazából... (második kacérkodás)

Valójában félek tőled.
Beszélgettünk erről már?
Minden olyan ijesztő lett,
amióta napsugár
lényed hóember testemet
izzasztja. Fáj ez a nyár.
Így a télben ez a meleg,
tudom már rég: túl nagy ár.

Igazából minden szavam
hazugság: én sem hiszem.
Habár beszélek untalan,
tenger eszem oly vízen
ringat, amin sosem jártam.
A tenger jár, a hajó áll.
Nincs egy pontom, mi szilárdan
marad egy percre akár.

Valójában nem ismerhetsz,
de már én sem magamat.
Hogy mondjam el így, miért lesz
pánik s abból akarat,
amikor melleid közé
úgy bújok, mint gyereklány?
Magzatpozícióm köré
fonódsz: ketten egy magány.

Igazából semmi vagyok,
s minden, a te szemedben.
Valójában én te vagyok:
az egyetlen szerelmem.
Igazából nem létezünk:
porból lettünk, s lettünk sár.
Valójában félek tőled!
Beszélgettünk erről már?





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: alföld, 2007/1