Esõ

Jön a széttartó eső.
Jön a megtartó eső.
Lesz belőle öregasszony-csapda,
salakra, sóra épülő.
Álmosító vízzaj,
az ablaktörlő metronómja érti.
Enyém ez a közeg,
akár a fürdetővíz, amibe pisiltem,
és nevet kapott.
Két ünnep közt, zsákmánnyal rakottan,
bányaváros lakója, megyek haza, én.
Városom, édes teher!
Emlékektől ragacsos, mint fadíszítők keze,
vérszívókkal teli borostyán.
Utasok öröme, fűtöm a sárgabuszt –
leheletem képregényben szóbuborék.
Jön az ihlető eső.
Ébredek könyörület-lakásban,
laticelem mellett megalázó lavór,
felszínemen okukfogyott, még meleg sérülések.
Utcamisszióként óvja testemet,
torkomat medvecukorköpéstől a Fisherman's friend,
és a lelkemen is zománcos butaság,
vagy, ami ugyanaz, erkölcs.
Enyhülést hozó munka,
bár a cédulát elvesztem,
írok bűnbocsánatért.
Jön a büntető eső.
Teríti rám a közlekedés,
hová húzódnék előle,
packázó ellenőrök, a metrószélben virágpor,
gyerekes, kutyás, sebszagú lakók.
A föld alatt rajzanak a gondok:
ami repülésben a túlélési esély,
tabletta a kupakos borban,
boldogságban az öklendezés.
Megtalálnak ők is,
(eszközeikkel az eszközük leszek)
szakterületük körbevizelői,
más életét rutinból megoldók,
portásország porfogói,
diktafonbetyárok.
Jön az egyszerű eső.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Szõranya (Budapest, 1997)
Kiadó: Palatinus-könyvek KFT