Anyám és én (1/jav)

Anyámmal sokáig diszharmóniában éltem. Vádoltam, azt hittem,
soha meg nem értem. Míg egy nap rám lelt a szeretet. Évekig
elfojtott dühömben, sebzetten, magányosan, remegve dobáltam
rá a köveket. Egymást vádoltuk. Azt mondta: áldozatot hoz értem.
Áldozat helyett azonban szeretetet vártam, ezért lázadtam... hiába!
Megtagadva az isteni hierarchiát, köpdösni kezdtem bölcselkedő
anyám. Mint  veszett eb, úgy ugattam felé, míg egy fáradságos,
hosszú útnak delén rátaláltam az alázat köpenyére. Az engesztelés
partjához érve, arcomat tisztára mostam az ég vizében, lábamat az
áttetsző tükrök tavában. Felébredtem. Megláttam szomorú szemébe
nézve a bűntudat könnyeit, az eltékozolt évek kínjai ráncolták arcát.
Megsajnáltam. Érezte, a világ megfordult velem. Az Ő szívében is
megtört a csend. Könnyeivel küszködve nyújtotta felém kezét.
Melegség járta át szívemet. Lelkem izzó dühét s a vádak erejét a
szeretet folyama mosta szét. Mosolyom vigaszát nyújtottam felé.
Aztán csak megtörtént: fogtuk egymás kezét.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-09-25 10:35:01
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-11 11:23:05