NAPLÓK: Nyakas Legutóbbi olvasó: 2025-09-04 18:22 Összes olvasás: 3378| 22. | [tulajdonos]: PORBA FIRKÁLT VERSEK | 2025-09-04 14:00 |
MÉG A STEWARDESS IS TUDTA
Ebben a történetben nem az eredeti nevükön említem a szereplőket. Akik ismerik őket így is tudják kiről van szó, akik meg nem azoknak mindegy.
A jó nevű budai fiúgimnáziumban osztályunk, „a IV. B”— magunk közt csak így emlegetjük — összeszokott, összetartó társaság volt. Persze az évek során 5-6 tagú kisebb klikkek, közelebbi baráti kapcsolatok is kialakultak. Az én 7 tagú csapatom az érettségi után is, a mai napig, együtt maradt, pedig már a hetvenes éveinket tapossuk. Még mind a heten élünk.
Fiatalon együtt jártunk kirándulni, házibulizni, Illés-koncertekre, balatoni vitorlázásokra. Aztán a családjaink is összeszoktak.
Péter is a baráti társaságunkhoz tartozik. Villamosmérnök, és mindenféle kütyük nagy barátja. Mindig a legújabb kell neki, már ha a pénztárcája megengedi. Kicsit sznob, szereti a jól értesültet játszani, keresi az ismertebb emberek társaságát. Munkája miatt gyakran utazott külföldre, távolabbi országokba, többnyire repülővel.
Osztálytársunk volt Kelemen Laci is. Nem tartozott a jobb tanulók közé. A bölcseleti tantárgyak kimondottan távol álltak tőle. Azért úgy közepes eredményekkel elevickélt az érettségiig. Zárkózott fiú volt, nem tartozott egyik klikkbe sem. Azt is csak később tudtuk meg róla, hogy már gimnazistaként vitorlázórepülő volt, és voltaképpen az aviatikán kívül semmi sem érdekelte. Repülőmérnök lett, a Malévnál dolgozott fedélzeti mérnökként.
Péter, azután, hogy ezt megtudta, repülőútjain mindig érdeklődött a stewardessnél, hogy Laci a gépen van-e, és mert sokszor ott volt, hát találkoztak. Laci bevitte a pilótafülkébe, így sok pilótával megismerkedett, akikkel aztán egy társaságba is eljártak. Lacival elválaszthatatlan jóbarátok lettek. Lassan Laci a mi társaságunkba is, afféle kültagként, beépült, és elláttak bennünket mindenféle pilótatörténetekkel. Laci foglalkozása az osztály többi tagja előtt is ismertté vált.
Fazekas Tyutyu — majd mindenkinek volt valamilyen beceneve — lévén színházi ember, szintén gyakran utazott repülővel. Egyik repülőútján megkérdezte a stewardesstől:
— Legyen szíves! Mondja, a Kelemen Laci nincs véletlenül a gépen?
A stewardess mosolyogva válaszolt:
— Nincs. És a Péter sincs itt. A IV. B-ből jelenleg egyedül maga van a fedélzeten.
| |
| 21. | [tulajdonos]: porba firkált verek | 2025-07-29 20:22 | Írtam hozzá még egy negyediket is.
A KIS TUDÁST ELTITKOLNI NEM LEHET
Ebben a negyedik történetben egyetlen illetlen szó sem lesz
Jutkát is az egyik vakációs munkavállalásomkor a gyárban ismertem meg. Akkor már egyetemista voltam, másod vagy harmadéves lehettem. Jutka a gimnázium harmadik osztályát végezte volna el, ha nem buktatták volna meg matekból. Várta az augusztus végi pótvizsga. Az egy hónapos nyári munkát a szülei szervezték meg neki büntetésül: „Hadd tanulja meg a gyerek, milyen nehéz a munkásélet.“Mivel lány volt, velem együtt irodában kapott feladatot, valami adminisztrációt.
Persze beszélgettünk, s hamar megtudtam a matematikával történt összetűzését. Csodálkoztam, mert az egyéniségétől valahogy idegen volt ez a történet. Kimondottan kis okoska volt, nem vallott rá, és látszott, hogy nem tudja kezelni ezt a problémát, fogalma sincs hogy kezdjen neki a pótvizsgára való félkészülésnek.
Megsajnáltam,. Másrészt vonzott a lehetőség, hogy egy kis extra zsebpénzre tegyek szert. Ki is próbáltam, hogy fogadóképes-e az okításra
-Jutka, -mondtam neki egy nap -ha akarod segítek felkészülni a pótvizsgára. Végzek itt a munkával, és augusztusra visszajövök a bolgár tengerpartról. Három hét alatt méltányos órabérért átveszem veled az anyagot, garanciával. Ha megbuksz a pótvizsgán nem kel kifizetni a tandíjat. A hét négy napján délutánonként elmegyek hozzátok, két órát foglalkozom veled, és minden napra, délelőttre, és a hét másik három napjára példákat adok amiket meg kell oldanod. Jól gondold meg, hogy hajlandó vagy -e nekilátni, mert utálok feleslegesen dolgozni. Beszéld meg a szüleiddel is, hogy vállalják-e.
Másnap mosolyogva közölte, hogy a szülei elfogadták az ajánlatomat, és megígérte, hogy szót fogad nekem, és fel akar készülni.
Minden a terveim szerint történt, Jutka csont nélkül levizsgázott, nem is elégségest, de közepes jegyet kapott. Végül is a jeles azért túlzás lett volna. A szülei megköszönték a fáradozásomat, és megkértek, hogy foglalkozzak további is a lányukkal, készítsem fel az érettségire. Elvállaltam. Hetente kétszer egy órát foglalkoztam vele, sőt egy osztálytárs barátnője is csatlakozott a tanórákhoz.
Rövid idő múlva mindketten az osztályuk matematikus krémjéhez zárkóztak fel, feleletek, dolgozatok csupa négyes, jeles. Egyébként az osztály nem túl jó átlagot mutatott fel a matematika tantárgyból. Megállapítottam, hogy a tanáruk ejnye-bejnye, nem valami kiváló pedagógus volt. Rosszak voltak a módszerei, motiválni sem tudott.
A lányokat mind félévkor, mind év végén, a szerzett jegyeik ellenére , a biztonság kedvéért, közepes osztályzattal értékelte.
Elérkeztünk az írásbeli érettségikig. Mindkét lány hibátlan dolgozatot írt, csak jeles érdemjegyet lehetett a lap aljára írni.
Jutka sírva közölte velem az örömhírt, Kétségbe volt esve.
Az előírás ugyanis az volt, hogy akiknek az írásbeli osztályzata kettővel jobb lett mint az év végi bizonyítvány érdemjegye, azoknak külön bizottság előtt szigorított szóbeli értségit kellett tenni.
Hiába mondtam Jutkának, hogy ne féljen, megbuktatni már nem fogják, legrosszabb esetben hármast kaphat, nem tudtam megvigasztalni.
-Jutka -mondtam neki -mért nem tettél abba az írásbelibe néhány apró hibát, ha már ennyire félsz a szigorítottól?
Laci -mondta könnyek között -az embernek van az a kis tudása, hát hogy tudná azt eltitkolni. | |
| 20. | [tulajdonos]: PORBA FIRKÁLT VERSEK | 2025-07-20 14:49 | HÁROM ANEKDOTA
Mindhárom történetet úgy mondom el, ahogy megesett. Talán vaskosabbak, szókimondóbbak, mint amilyeneket egy úri társaságban elmesélni illik, de savuk-borsuk veszne, ha finomkodni kezdenék. Persze lehet, hogy manapság sokan nem is értik miről beszélek, és lehet, az elmúlt hatvan-egynéhány évben annyit változott a világ, hogy csodálkozva kérdik: Mi is volt ebben a vicc?
1. AZ ASZÚESZENCIA, AVAGY ODA EGY LEGENDA
Amikor ez történt a fiú -és a lánygimnáziumok még szigorúan külön intézmények voltak, s még uraztuk a tanárainkat. Csak később mikor már benőtt a fejünk lágya, engedték meg nekünk, engedtük meg mi is magunknak, hogy Béla bácsiként, Bandi bácsiként, Laci bácsiként forduljunk hozzájuk. Akkor már osztályfőnökünket is, aki korban hozzánk közelebb állt, közös megegyezéssel Géza bátyánknak szólíthattuk.
A múlt század hatvanas éveinek elején az iskolákban még kötelező volt az orosz nyelv tanítása és tanulása. Csak az volt a különbség, az 56 előtti évekhez képest, hogy egy másik nyelvet, németet, angolt esetleg latint is kellett a középiskolákban választani mellé. Az oroszt nem szerettük, épp csak annyira törtük benne magunkat amennyire feltétlen szükséges volt, az oroszórákat viszont élveztük.
Az orosztanárunk Bandi bácsi francia- német szakos volt, s valahol az Ural közelében hadifogolyként ismerkedett meg a nyelvvel. Hazatérve, mert egyrészt csak erre volt kereslet, másrészt tanárban hiány, kénytelen-kelletlen ezt tanította.
Az órákon, a nyelv tanítása közben, többnyire eszébe jutott valami érdekesség, s a feleltetést feledve hosszas mesélésbe kezdett rengeteg ismeretet megosztva velünk. Így vezetett be minket a fotózás technikai részleteibe, a szénakaszálás, gyűjtés, szárítás és kazalrakás rejtelmeibe, tőle tanultam meg francia szöveggel énekelni a Marseillaise-t, és tőle tudom milyen sokféle módszerrel lehet a halakat kifogni a vízből. Tőle hallottam először az Erdélyi Szépmíves Céh-ről, Kemény Jánosról, a marosvécsi helikoni írótalálkozókról, és már magam sem tudom agytekervényeim zegzugaiban rejtező mennyi mindenről.
Május végén, hogy az iskolában csend és nyugalom legyen, amikor a végzős évfolyam az írásbeli érettségi dolgozatokat írja, az alsóbb évfolyamok osztályainak két-háromnapos úgynevezett tanulmányi kirándulást szerveztek, bérelt busszal vagy vonattal, az ország valamelyik távolabbi vidékére: városokba, üzemekbe, múzeumokba.
Mikor Bandi bácsi megtudta, hogy abban az évben Észak-Magyarország lesz a kirándulásunk célpontja, és hogy a programban egy tokaji pince meglátogatása is szerepel, az egyik oroszórát a tokaji szőlő-és bortermelés, az aszúkészítés csínjának-bínjának ismertetésére fordította.
Elmondta, hagyományosan milyen szőlőfajtákat termelnek Tokajban, ezekből miféle borokat és hogyan erjesztenek, milyen szerepe van a tokaji bor különleges aromájában a pincékben tenyésző nemes penésznek, mi az a gönci hordó, hogyan szüretelik szemenként a töppedt aszúszemeket, miképp készül aztán ezekből a borok királya 3-4-5- puttonyos tokaji aszú.
Előadásának csúcspontja az aszúeszencia volt.
– A kézzel szemenként leszedett aszúsodott bogyókat felöntik a présbe, és a préselés előtt, amit a saját súlyánál fogva kinyom az az aszúeszencia. Ez az ital drágább, mint az arany, csak a királyok engedhették meg maguknak a fogyasztását. Ők is csak ritkán- mondta pátoszosan, és szavai nyomán képzeletünkben egy mesebeli, varázslatos, csodatevő folyadék, valami életelixír jelent meg.
A kiránduláson aztán megtörtént a tokaji pincelátogatás. Bolyongtunk a gönci hordók végeláthatatlan sorai, a tartályok, kádak, szűrők, szőlődarálók között, és láttuk a falakon a szakállként lógó nemes penészeket. Egy idősebb pincemester kísért végig bennünket a hosszú labirintusban. Szikár, rátarti és szófukar ember volt.
A pincelátogatás végén a két kísérő tanárunknak a fogadóteremben borkóstolót rögtönzött, csak úgy állva, a kerek tölgyfaasztalnál. Üveglopóból csorgatta az aranyló nedűt a decis poharakba.
Az fiúk többnyire már a pince előtt az utcán üldögéltek. Csak néhányan tébláboltunk a nagy asztal körül, és hallgattuk, mint hányják-vetik a világ dolgait a felnőttek.
Az osztályban Katona Janika volt a legkisebb, mégis Ő szedte össze a bátorságát, hogy a nagyok beszédébe belekotyogjon:
– És mondja Pista bácsi- fordult az öreg pincemesterhez- az aszúeszenciától be lehet rúgni?
Az öreg fenséges magasból nézett le a kis kíváncsira. Fejét a vállára támasztott üveglopóra hajtotta, és minden szót jól megrágva adta meg a választ:
-Mitő’ fiam?…Az aszúeszenciátó’?… Berúgni?…Fosni lehet attó’ akkorát,… mint ide Bodrogkeresztúr!
Mit mondjak? Fuldokoltunk a röhögéstől.
2. A HADNAGY ÚR TUDJA MI AZ ILLEM
Ez is a diákéveink idején esett meg. Nem is eshetett máskor, mert Géza bátyánk, az osztályfőnökünk, a neves irodalomtörténész, minket érettségiztetett utoljára, később már csak a különböző magyar és külföldi egyetemeken osztotta a tudást.
Nagyszerű tanár, pedagógus, és ember volt. Sajnos csak volt, mert már nincs közöttünk.
Ebben az időben még gimnáziumi tanárként, a nemzet napszámosaként, a serdülő ifjúság szellemi épülésén kellett munkálkodnia, és hetente kétszer-háromszor, délutánonként, esténként a Dolgozók Esti Gimnáziumában is helyt kellett állnia.
Ide a munka mellett, a munka után azok járták, akik a kellő időben nem tudták, vagy nem akarták megszerezni az érettségi bizonyítványt, aztán mégis, az élet úgy hozta, szükségük lett rá.
A mi gimnáziumunkban akkoriban főként katonatisztek koptatták az általunk 2 óra tájban elhagyott padokat.
Valahol, valami igen fontos elvtárs úgy döntött, hogy a Magyar Néphadseregnél minden tiszt legalább érettségivel kell, hogy rendelkezzen.
Ezek a tisztek többnyire faluról felkerült fiúk voltak, akik a tényleges katonai szolgálatuk letöltése után tisztesként, tiszthelyettesként a seregben maradtak. A falu nem nagyon várta őket vissza. A gépek a Tsz-ben kiszorították őket a földekről, hát a laktanyákban próbáltak megélhetést találni, s különböző tanfolyamokon, továbbképzéseken átesve elindultak a ranglétrán felfelé. Tiszté válva, parancs az parancs, a gimnáziumba is bekényszerültek.
Az egyik ilyen Géza bátyánk által tanított katonás osztály elérkezett az érettségihez, és történetesen a vizsgabizottság elnökének egy hölgyet jelöltek ki az illetékes hivatalban.
Folytak az érettségi vizsgálatok annak rendje és módja szerint, mígnem egy jó svádájú hadnagy nem került sorra. Magyar nyelv- és irodalomból kidolgozva a kihúzott tételt, Katona József: Bánk bán-ját, nagy lendülettel kezdett a cselekmény ismertetésébe, s a dráma egyik csúcspontjához érve ígyen vágta ki a rezet:
– És akkor az Ottó felcsinálta a Melindát.
Géza bátyánk elvörösödött, aztán elsápadt, aztán megint elvörösödött, és felháborodottan fordult a katonához:
– Na de Hadnagy Úr, nem tudná ezt, mégis, valahogy másképp kifejezni.
A vizsgázó azonban nem zavartatta magát. Karját széttárva, széles mosollyal adta meg a választ:
– Tudni, éppen tudnám tanár úr, de az elnöknő előtt, ugye, mégsem akartam.
A LÓ KANTÁRJA
Ez a történet nem kapcsolódik közvetlen az iskolához, de ez is a diákkoromban esett meg. Gimnazista koromtól kezdve a vakációban egy hónapra munkát vállaltam, hogy megkeressem a nyaralásra valót, és legyen egy kis zsebpénzem, ne a szüleimtől kelljen kunyerálni.
Minden évben ugyanabban a híres, nagy gépgyárban dolgoztam, generátorokat, transzformátorokat, hatalmas villanymotorokat gyártottak a világ minden részére. Munkát az egyik fémforgácsoló üzemben, esztergák, marógépek, köszörűk, véső és gyalugépek között kaptam, mint afféle kisegítő segédmunkás. Persze később mikor már egyetemista voltam az irodába helyeztek, és az úgynevezett “diszpécsereknek” segítettem a munkaszervezésben.
Az üzem olajozottan szervezetten működött az üzemvezető irányításával. Voltak adminisztrátorok művezetők , gépmunkások, segédmunkások és volt Margit a takarítónő, aki az irodák, raktárak , mellékhelyiségek tisztaságáról gondoskodott. Ő volt a “szaladj lányom” is -bár lánynak már nem volt éppen nevezhető- akit ide- oda küldözgettek, például a főnökök reggeliért a kantinba.
Egy nap az egyik diszpécser a kezébe nyomott egy borítékot, hogy vigye el az
igazgatósági épületbe. Valami módosítandó rajz volt benne.
- Margit!-mondta neki- Felmész az első emeletre. Az ajtóra ki van írva “technológia”. Oda bemész, és ezt átadod a Kantár elvtársnak.
(Akkoriban mindenkit elvtársak illet, kellett szólítani. Az “Úr,”az “Asszony,” vagy “Kisasszony” megszólítás káros kapitalista csökevénynek számított. A “kartárs” még csak-csak bocsánatos bűnnek.)
-Margit! Jegyezd meg! Kantár elvtárs. Gondolj a lóra. Annak van kantárja. Arról eszedbe fog jutni.
Margit elballagott az igazgatósági épületbe, megtalálta az első emeleten az ajtót. Egy jókora irodában találta magát. Az íróasztalok, rajztáblák között vagy harminc-negyven ember tett-vett. Senki se törődött vele.
Margit csak állt a ajtóban, látszott rajta, hogy nagy gondban van.
Kis idő múlva felcsattant. Hangosan elrikkantotta magát
-Milye, milye van a lónak
Egy pillanatra megfagyott a levegő. Mindenki hallgatott – majd egyszerre tört ki a nevetés.
Mert hát, valljuk be: mindenkinek eszébe jutott valami. Csak épp nem a kantár.
| |
| 19. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-07-19 14:50 | KÉTSÉGEK
Én a strucc, csak egy futómadár vagyok,
Bár van szárnyam, repülni nem tudok,
Ha nagy bajom van, alá dugom fejem,
S kétségbe esve várom végzetem.
De közben mindig azon gondolkodom:
Pazarló ez a természet nagyon,
Ugyan két szárnyam minek, mért is vagyon,
Nekem nincs csak egy buta kobakom. | |
| 18. | [tulajdonos]: Porba firált versek | 2025-06-28 20:06 | KÁROS SZENVEDÉLYEK
Sohasem dohányoztam
Mert az árát elittam | |
| 17. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-06-18 18:28 | A NAGY ÖTLET
A szomszédom a suszter,
Egy agyafúrt kis ember,
Azt mondta tegnap reggel,
Hogy a cipőm talpára,
Majd egy smirglit ragaszt fel,
Hogy a járdát koptassa,
És ne kopjon a talpa.
Így az sosem megy tönkre.
Kiírta ajtajára:
„ITT TALPALÁS ÖRÖKRE”
Én lopva ezt alája:
„ÍME, A SZAKMA ÖKRE”
| |
| 16. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-05-19 12:17 | TALPNYALÓ INDULÓ
Lecserélték a régi talpat,
Holnaptól új talpat nyalunk,
Új bőrt simítnak majd az ajkak,
Új talp alá hajtjuk nyakunk.
Utáltuk azt a régi talpat,
Dicsértük mégis jó ízét,
Irigyeltük ki többet nyalhat,
Csodáltuk bütykét: Ó, be szép!
De holnaptól pökünk reája,
Nagyot nyelünk, és mást nyalunk,
Hisz új talp lépett a nyomába,
Hát az előtt hajbókolunk.
Bár ez a talp még undorítóbb,
De mit tegyünk, ez jut nekünk,
Mi gerinctelen csúszók-mászók,
Mi csak nyalunk, aztán nyelünk.
Ezek csak pünkösdi királyok,
Jönnek, mennek, mi maradunk,
Mert ha kell, nem csak talpat nyalunk,
Mi örökkévalók vagyunk.
Kicserélik a régi talpat?
Újnak dicsérjük friss izét!
Kiszolgálunk minden hatalmat.
Megszoktuk, most már semmiség. | |
| 15. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-04-25 18:39 | ÍGY…
Így hetven felett
nők után már nem futok
hegynek felfelé
| |
| 14. | [tulajdonos]: Porba firkált versek | 2025-04-14 12:20 | EGÉRMESE
Egy nagyravágyó, hencegő egérke,
Dicsekedett,
Hogy Ő bizony egy patkány,
Csak épp apró a termete,
De ember is akad olyan, ki törpe.
Bár picinyke volt, játszotta a nagyot:
Hetvenkedett, ripacskodott,
Hőbörgött, hősködött,
Mindenbe belecincogott,
Minden mocsokba bedugta az orrát.
Addig-addig lengette fenn a farkát,
Míg egyszer aztán
Szegénynek szörnyű vége lett:
Nem egérfogóban nyúlt ki
Egy jó szagú szalonnán,
Úgy múlt ki,
Mint egy patkány:
A rakás gané közepén,
Egy szívlapáttal vágták jól pofán. | |
| 13. | [tulajdonos]: porba firkált versek | 2025-03-29 12:24 | KROKO-DILI
A krokodil veszélyes nagyon szeszélyes
Úszik a Nílusban sajátos stílusban
Lehet farkaséhes vagy akár jóllakott
Felborít ha meglát egy teli csónakot
Éles foga csattog a farkával csapkod
Ide csap oda csap egyet mást agyoncsap
Majd egy ültő avagy egy álltó helyébe’
Bekap egy bébi vízilovat ebédre
Esetleg meglát egy ácsorgó gazellát
Megeszi desszertnek az óvatlan bambát
Egy suta antilop ha arra kódorog
Akkor e dög gyomra két napig nem korog
És nem okos az az egyiptomi lakos
Ki a krokodillal egy vízben lábat mos
Mert e fránya féreg hipp-hopp oda harap
És a szegény arab lábak nélkül marad
Nem segíthet rajta Mohamed se Allah
Ha a kis krokodil a tojásból kikel
Falánk apja elől annak is futni kell
Bizony csak néhányan érik el a vizet
Amelyik lassan fut többnyire ráfizet
Csak a leggyorsabbra nem számolnak tízet
A folyót átússza s a napot megússza
Így aztán felette eljár majd az idő
Mire megöregszik s feje lágya benő
A sok zabálástól jó hosszúra megnő
Hosszasan célozva épp szeme közé lő
Hogyha észreveszi egy arab vadorzó
Lesz belőle torzó nagy keselyű-korzó
A hűlő hüllőnek a lenyúzott bőre
Cserző kádba kerül krómos feredőbe
Így juthat külföldre egy előkelőre
Lesz belőle kabát lesz belőle cipő
Mit a sanzelizén hord egy párizsi nő
Csak a hüllő hulla marad Egyiptomba’
Csupasz véres teste pucér facér pöre
Kukac hangya banda sok apró bendője
Lesz az ördögi dög nyüzsgő temetője
Senki se ont érte egy krokodilkönnyet
Így írják ezt róla komoly tudós könyvek
Onnan ferdítette mindezt Valyon László
No de most már elég legyen ez a zárszó
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
