NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2022-12-06 04:37 Összes olvasás: 34326Olvasói hozzászólások nélkül| 491. | Pálóczi Antal: TÉMÁNÁL VAGYUNK | 2022-09-24 07:19 | Ez az életkörülményeidből adódik.
Ha Angliában, kisunokákra kell vigyázni - ahogy a te esetedben is -, akkor nyilvánvalóan legátol ez.
Talán bezárva is érezheted magad...
Engem az itteni körülményeim "zárnak magukba". Intenzív családi élet - berlini apaként, plusz leendő londoni apósként egyelőre csak kapkodom a fejemet, a budapesti családi ház udvari támfalainak kibetonozási "kényszermunkája" közepette. (Folytatnom kell a műkőlapok készítését, amely munkálatok során a nyári szembalesetem is bekövetkezett "a Dokk miatt" (ha szabad ilyet mondani).
A Hármak napló pont arra született, hogy a legátolt pályatársak munkálkodását a saját jógyakorlatommal előmozdítsam. Hogy kísérletet tegyek magam a saját hajamnál fogva történő kiemelésére. És terjesszem, "hogyan kell"...
Hiszen a kevesek közé tartozom, akik lehetetlen helyzetből startolva, évtizedeket késve, végül megérkeznek az irodalomba. (Ezt sosem mi mondjuk ki magunkról, hanem mindig a kritika - ha és amennyiben... Nekem szerencsém volt ezzel.) Talán hitelesen képviselem tehát a késve beérkezőket.
Neked például a jelenlegi "apály" idején szerintem a kötetedet kellene előkészíteni, az eddig megírt munkáidból, a jövő évi könyvhétre történő megjelenést célul kitűzve.
Elkezdhetnéd a megtervezését!
Adok tanácsokat is.
Tedd fel A HÁRMAK-ba az ezzel kapcsolatos ötletedet!
Most nagyon kevés az időm, 30-án lesz a nagyobb fiam esküvője...
A német képet is (van ilyen a kötetemről, a Brandenburgi kapunál - éppen egy gender tünetés zajlik a hátterében) kérlek, majd te tedd föl oda. Én még mindig elbénáznám! Átküldöm a messengeren! | |
| 490. | [tulajdonos]: Kikapcsolódás | 2022-09-23 16:07 | Kedvesek! Nagyon szenvedek. Nem akar menni a házi írás, pedig komolyan próbálkozom.
Kikapcsolódásképpen elolvastam pár Romhányi verset. Ez lett belőle.
Házi helyett
Bárcsak lenne egy szamár.
Nem egy kalitkába zárt madár.
Ki így érez, hogy dalolhat?
Erdő nélkül nincsen holnap.
A magos égnek kékje kéne,
vagy bujkálni a sűrűjébe.
Nincs esélye, nincs reménye.
Összezárja hát a csőrét,
nem érdekli már a körkép.
Furcsa helyzet állt elő.
Abba hagyja a dalt Benő.
Másba se fog, mondják: pökd ki!
Szeretne egy nagyot bökni.
Szívét nyomja a feladat,
mert sikeresen elakadt.
A Szeptember is végét járja,
hogy menjen így iskolába? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 489. | Vezsenyi Ildikó: tolszojanizmus | 2022-09-20 13:17 | Tolsztoji - Lev Nyikolajevics Tolsztojhoz köthető - vallási gondolkodásmód. Anarchista alapelvek szerint épült föl abban az értelemben, hogy elutasította mind az egyházi, mind az állami tekintélyt. Ezen elutasítás mögött az író műveiben is kitapinthatóan jelen lévő erőszaktól való irtózás húzódott meg. Az erőszakot alkalmazó államot és erőszakszervezetit emiatt bírálta Tolsztoj, az egyházat pedig azért, mert bár Jézus szeretetről szóló tanítását hirdeti, mégis szemet huny és áldását adja az embertelen és emberellenes társadalmi berendezkedésre. Az egyházzal kapcsolatban ettől is tovább ment Tolsztoj a jézusi szeretettan meghamisítójának mondva a vallási szervezetet. Legvilágosabban a Feltámadás című regényében fejti ki ezen nézeteit a realista irodalom nagy alakja. E műve megjelenése után közösítették ki az orosz pravoszláv egyházból.
Kategória: Köznyelvi
- SZÓMAGYARÍTÓ -
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 488. | vendég: - nál, - nél | 2022-09-06 23:02 | Igen, Tolsztojnál az ember csúfítja el a világot, a vágyaival, ösztöneivel - pedig milyen egyszerű: el kell fogadnod Istent (vagy a vele egylényegű természetet), hinned kell, szeretned, és akkor minden rendben lesz, helyreáll a harmónia a világban és benned is. Szép.
Ezért szeretem jobban Dosztojevszkijt; nála meg kell küzdeni a hitért, meg kell szenvedni a szeretet (szeretés és szeretve levés) képességéért.
Rás
https://ras2.blog.hu/2009/04/13/feltamadas_6671 | |
| 487. | [tulajdonos]: folytatás | [tulajdonos]: részlet | 2022-09-06 22:53 | LEV TOLSZTOJ
FELTÁMADÁS
Fordította: Szőllősy Klára
ELSŐ RÉSZ
MÁTÉ XVIII. 21. Akkor hozzá menvén Péter, monda: Uram, megbotsássak é az én atyámfiá¬nak, vala¬mennyi¬szer ellenem vétkezik? Megbotsássak é hétszer is? 22. Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy hétszer tsak, hanem hetvenhétszer is.
MÁTÉ VII. 3. Miért nézed pedig a szálkát, a melly vagyon a te atyádfiának szemében, a gerendát pedig, melly a te szemedben vagyon, nem vészed eszedbe?
JÁNOS VIII. 7. ...A ki tiközületek bűn nélkül való, az vessen először követ ő reá.
LUKÁCS: VI. 40. Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; sőt inkább a tanítvány tökéletes, ha az ő mesteréhez hasonló.
Így a kormányzósági börtönben szentnek és fontosnak nem az számított, hogy minden állatnak és embernek egyformán adatott a tavasz öröme és gyönyörűsége, hanem azt tartották szentnek és fontosnak, hogy előző nap hivatali számmal ellátott, pecsétes, fejléces írás érkezett, miszerint ma, április huszonnyolcadikán reggel kilenc órára vezessenek elő három vizsgálati fogságban levő rabot: két nőt meg egy férfit. Az egyik nőt, mint fővádlottat, külön kell elő¬vezetni. Ennek az utasításnak az alapján április huszonnyolcadikán reggeli nyolc órakor a női osztály sötét, bűzös folyosójára belépett az ügyeletes börtönőr. Nyomában hullámos ősz hajú, elgyötört arcú nő sietett ki a folyosóra, paszományos ujjú kabátkáját kék szegélyes öv fogta össze. A felvigyázónő volt.
- Maszlováért jött? - kérdezte, s az ügyeletes őrrel együtt odalépett a folyosóra nyíló egyik ajtóhoz.
Az őr nagy kulcscsörgetéssel kinyitotta a lakatot, kitárta a cella ajtaját - bentről még bűzösebb levegő áradt ki a folyosóra -, és elkiáltotta magát:
- Maszlova, a bíróságra! - s betámasztotta az ajtót várakoztában.
A szél még a fogház udvarára is elhozta a mezők éltető, üde illatát. A folyosón azonban dögletes, fullasztó volt a levegő, annyira átjárta a kátrány, rothadás és ürülék szaga, hogy kétségbeejtett, s elriasztott minden kintről érkezőt. Megérezte ezt még a felvigyázónő is, aki az udvarról jött be, pedig ő ugyancsak hozzászokott a rossz levegőhöz. A folyosóra belépve, hirtelen kimerültséget érzett, aludni szeretett volna.
A cellában sürgölődés támadt, női hangok, mezítelen talpak léptei hallatszottak.
- Gyerünk, frissebben, Maszlova, nem hallod? - kiáltott be az ajtón a börtönőr.
Két perccel később alacsony növésű, feltűnően telt mellű fiatal nő jelent meg az ajtóban, fürge léptekkel jött, gyorsan megfordult, s megállt az őr mellett. Szürke rabköntöse alatt fehér blúzt, fehér szoknyát viselt, lábán pamutharisnyát és a rabok szokásos bőrlábbelijét. Fejét fehér kendővel kötötte be, mely alól - nyilván szándékosan - kilátszott göndör fekete hajának néhány fürtje. Arca feltűnően fehér volt, mint az olyan embereké, akik hosszú időt töltöttek zárt helyen; a pincében kicsírázott burgonya hajtásaira emlékeztető ez a fehérség. Ugyanilyen fehér volt széles, de kicsiny keze, gömbölyű, telt nyaka, amely kilátszott köntöse nagy nyak¬kivágásából. Arca halovány fehérségében különösen feltűnt szénfekete, villogó, kissé bedagadt, de nagyon élénk szeme; az egyikkel kissé kancsalított. Feltűnő egyenesen tartotta magát, telt mellét kidüllesztette. A folyosóra kilépve, hátravetette fejét, farkasszemet nézett az őrrel, s úgy állt ott, mint aki kész mindazt teljesíteni, amit követelnek tőle. Az őr már be akarta zárni az ajtót, amikor egy ősz hajú öregasszony dugta ki rajta sápadt, szigorú, barázdás orcáját, s valamit szólt Maszlovának. De az őr az öregasszony homlokának nyomta az ajtót és a fej eltűnt. A cellában női kacagás harsant fel. Maszlova is elmosolyodott és az ajtóba vágott kis rácsos ablakhoz fordult. A túlsó oldalról meg az öregasszony arca tapadt az ablakhoz, rekedt hangon kiáltott ki rajta:
- Jól vigyázz, ne mondj többet a kelleténél, maradj meg annál az egynél, s azzal kész!
- Akár egyet mondok, akár többet, rosszabb már úgyse lehet - mondta rá Maszlova, s megrázta a fejét.
- Ha egyet mondasz, kettő úgyse lesz belőle - jelentette ki a börtönőr, s látszott rajta, mennyire büszke főnöki szellemességére. - Utánam, indulj!
Az öregasszony szeme eltűnt a kis ablakból, Maszlova kiment a folyosó közepére, és fürge, aprózó léptekkel megindult az őr nyomában. Lementek a kőlépcsőn, elhaladtak a férfiak cellái mellett - amelyek még bűzösebbek és lármásabbak voltak a nőkéinél, s ahol az ajtókba vágott kémlelőablakokból mindenütt kíváncsi szemek kísérték őket -, és lementek az irodába, ahol két fegyveres katona várakozott. Az ott ülő írnok dohányszagú papírlapot adott át az egyik katonának, s Maszlovára mutatva így szólt: „Vedd át.” A katona - piros képű, ragyás nyizsnij-novgorodi muzsik - köpenyujja hajtókájába tette az írást, a fogoly felé kacsintott és moso¬lyog¬va pislogott társára, egy széles pofacsontú csuvasra. Azután a két katona a foglyot közrefogva lement a lépcsőn és megindult a főkapu felé.
| |
| 486. | [tulajdonos]: részlet | 2022-08-28 20:35 | 1.
"Akárhogyan igyekeztek is az emberek sokszázezrével kis helyre összezsúfolódva elcsúfítani a földet, amelyen megtelepedtek, akárhogyan teleépítették kővel, hogy semmi se teremjen rajta, akármilyen buzgón kiirtottak is minden előtörő fűszálat, akárhogy összefüstölték kőszénnel meg olajjal a levegőt, akármennyire megcsonkították is a fákat, s elüldöztek minden madarat meg négylábút - a tavasz mégis tavasz volt, még a városban is. Melegen sütött a nap, megéledő fű sarjadt, zöldellt mindenütt, ahol csak ki nem pusztították, nemcsak a bulvárok gyepágyaiban, hanem a kövezet lapjai között is; nyírfa, topolya, fagyal bontogatta ragacsos, illatozó levélkéit, a hárs rügyei pattanásig duzzadtak; csóka, veréb, galamb már tavaszi örömmel rakta fészkét, és a napmelengette falaknál döngtek a legyek. Örvendeztek a növények, a madarak, a rovarok és a gyermekek. De az emberek - a nagy, felnőtt emberek - most is éppen úgy csalták és gyötörték egymást, mint máskor. Az emberek úgy vélték, hogy nem ez a tavaszi reggel fontos és szent, nem isten világának a szépsége, mely minden élőlény gyönyörűségére adatott - nem ez a békére, egyetértésre, szeretetre indító szépség, hanem fontos és szent az, amit ők, az emberek, maguk találtak ki, hogy egymáson uralkodjanak." | |
| 485. | [tulajdonos]: Hazánk Bari Károly verse | 2022-08-20 19:39 | Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Magazin
Bari Károly
Hazánk
Ráncokkal szíjjazta arcunkat
e földhöz az idő, e csontokkal-kártyázó
temetőhöz ráncokkal kötött, nem jön
tavasz, nem jön tél sem, hogy eloldozzon,
szívünket éjszakánként álom-ekékkel szántja körbe
a sötétség, ideszülettünk virággyökerek étkéül;
megsirattatni magunkat a szélben hófehér esővé ijedt
almafákkal, mert még szeretőnk sincs, ki könnyet ejtsen
értünk, elszöktek, elfutottak csalódva, hajnali füvek tornyain
harmat harangokat kondított halálba a léptük, ez hát
a hazánk, ez a káromkodásainkra-feszített
szegénység, dobravert életünkért a nyomorúsággal-alkudó
kalmár, nem rejtőzhetünk mezők vállaira taszított
homály mögé innen; zúzmara-szőrű ágak mögé nem
rejtőzhetünk, törvények, szerelmek vigyázzák
szökésünk, éjszakák fekete csontjaiért marakodó
kutyák, lobogni, zúgolódni itt tanított
a tűz, suttogta nekünk villámmá dühödve:
csillaggá feketedsz hajlongó sors!*
*
Bari Károly -1952. október 1. Bükkaranyos-
Kossuth-díjas költő, műfordító, a magyarországi cigány irodalom jelentős képviselője, néprajzos, grafikus.
A Miskolc közeli bükkaranyosi cigánysoron született, apja bádogosként, majd éjjeliőrként kereste a család kenyerét. Nyolc testvér közül a negyedik volt. Gyerekként sokat olvasott, rajzolt, hallgatta az idősebbeket, a költészetet először a népdalok hozták el számára.
Tizenhárom éves korában írta első versét, egy regény ihletésére készült elbeszélő költeményt egy cigánykaraván életéről. 1969 tavaszán tűnt fel a sárospataki diáknapokon saját költeményeivel és szavalatával. Másodikos gimnazista és 17 éves volt, amikor napvilágot látott első verseskötete, a Holtak arca fölé 31 költeménnyel (1970).
Behívták a televízióba, és egyik napról a másikra népszerű lett, ami majdnem összeroppantotta. 1972-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, de egy év múlva otthagyta az intézményt. Ezután fordított, cigány népköltészetet gyűjtött, 1975-1977 között a debreceni egyetem néprajzi tanszékének hallgatója volt.
Bár úgy tűnt, hogy "felkarolta" a szocialista kultúrpolitika, ő nem vált a rendszer elkötelezettjévé. Sőt kijelentette: a szocialista társadalom alapja a félelem, csak áldemokratizmus van, és nincs szabad véleménynyilvánítás. Felháborítónak tartotta, hogy nem volt lehetőség március 15-e méltó megünneplésére. E nyilatkozataiért és politikai tartalmú verseiért a hetvenes években meghurcolták, a társadalom perifériájára szorult. Később azt mondta: ha volt politikai hangütése is a verseinek, az csak abból származott, hogy működött az erkölcsi érzéke, és ez írásban is kifejezésre jutott.
Bari 1977 óta szabadfoglalkozásúként gyűjtött népmeséket, balladákat, fordított népköltészetet és mai francia költőket, tanulmányokat írt, autentikus színes grafikákat készített köteteihez, ezekből kiállításokat is rendezett itthon és külföldön, lemezt adott ki. Gödöllőn 1982-ben ő rendezte az első cigány néprajzi kiállítást. Folklorista tevékenységét kiegészítette nyelvészeti, irodalmi és történeti kutatásokkal, a cigányság teljes szellemi örökségében gondolkodott.
Személyes sorsa is rendeződött, családot alapított és Budapestre költözött.
Nemcsak a hazai, hanem a hagyományokat jobban őrző, erősen archaikus erdélyi és romániai cigánytörzseket is fölkereste, a Görgényi Havasokban éppúgy járt, mint a Duna-deltában. A kiváló néprajzos Bari a "cigány" elnevezést megfelelőbbnek tartja a románál. "Az Európa-szerte elismert-elkönyvelt cigány kifejezést nem érzem sértőnek, rosszízűnek, sőt nagyon is értékes nyelvi örökségnek" - mondta. Szerinte a roma szó néprajzi szempontból is körülhatárolt fogalom, csak egy a cigány csoportok közül.
Már a Holtak arca fölé is óriási lökést adott a magyarországi cigány irodalomnak. A fiatal költő sikere más cigány származású szerzőket is inspirált, felébresztve bennük az önkifejezés vágyát. További verseskönyvei közül (Elfelejtett tüzek - 1974, A némaság könyve - 1983, A varázsló sétálni indul - 1985, 21 vers - 1992, Díszletek egy szinonimához - képversek - 1995, Poemes - 1997) nem egyet idegen nyelvekre is átültettek.
Kötete ritkán lát napvilágot, mert nem könnyen "szüli" a verseit, egynek-egynek az elkészültéhez sok belső érlelődésre van szüksége.
A grafikával is foglalkozó Bari Károly visszahúzódó alkat: szerzői esteket, felolvasásokat nagyon ritkán vállal. Igyekszik távol tartani magát a politikától, a "cigánypolitikától" is. Ugyanakkor a cigányfolklórral foglalkozva érzékeli, hogy nagyon mély előítéleteket kell megszüntetni a befogadó nemzet tagjaiban. Úgy gondolja, azzal közelíti egymáshoz a cigányságot és a többségi nemzetet, ha ezt a kultúrát mások számára is befogadhatóvá tudja tenni. A magát magyar költőként meghatározó alkotó soha nem adott verset cigány antológiába, mondván: a "származás nem esztétikai kategória".
A 2001-ben adományozott Kossuth-díj Bari Károly számára mintegy a betetőzése volt egy folyamatnak, amely az 1984-es József Attila-díjjal kezdődött, és több kitüntetésen - így a Kodály Zoltán-díjon, Bezerédj-díjon és Hazám-díjon - át vezetett a korántsem lezárt életmű méltó elismeréséhez.**
*
Forrás: *Litera / **MTI, 2012.
*
( Szerk.: Urbancsek Márta )
Fotó : Olvass bele archívum / Bari Károly mesét gyűjt a harsányi cigánysoron
| |
| 483. | [tulajdonos]: in memoriam C.D. | 2022-08-18 00:15 | Vezsenyi Ildikó
Nem halsz meg, csak --- Christian emlékére
Eleget pusztítottam már a bolygót.
Eleget kényelmeskedtem.
Eleget igazoltam magam.
Eleget próbáltam dominálni másokat.
Eleget próbáltam kerülni mások dominálását
Eleget akartam jól kinézni.
Épp ideje, hogy értem jöjjön, s visszavigyen a gólya.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
