NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2021-05-10 20:43 Összes olvasás: 118464| 1532. | [tulajdonos]: mérleg | 2021-05-06 11:36 | Naplózárás lesz hamarosan. Legalábbis remélem.
A sokszor megvont mérleg újra és talán végleg:
Szerelmes voltam belé, de nem szerettem. Nem szimpatikus, mint ember, s bár egy-két dolog elismerhető benne, a tulajdonságairól nincs jó véleményem, tisztelni pedig egyáltalán nem tudom. Ahogy velem bánt az se becsületes, se emberséges nem volt. Ahogy az elején is, külsőleg sem tetszik, mert már nem tudom nem látni, milyen belül.
A szenvedéseim nagy része a lelkialkatomból fakad, tehát nagy részében ártatlan. De nem teljesen. És ezt nem bocsátom meg neki. Azért sem, mert hatalmában állt volna jóvá tenni. Nem akarta.
A testem még nem állt át, h nem szereti, ezért vannak tüneteim. Olyan emlékek utóhatásaként, tehetlenségi erejeként, amiknek vagy lejárt a szavatosságuk, vagy nem valóságosak.
Tegnap ő engem békésen maga mögött hagyott. Valószínűleg előbb megtörtént, tegnap csak ezzel összhangban cselekedett.
A csodás 'közösség', aminek keretei közt mindez zajlik, rá nézve kedvező, engem pusztít.. Ez se segít. De tudom, mi tudna. Ha valóságosan szeretne valaki. Egy ember elég lenne. (A gyerekeken kívül.) Tudom, h lehetetlent kérek.
| |
| 1531. | [tulajdonos]: státusz | 2021-05-06 09:41 | | Házasságon kívül lettem szerelmes egy nálam 20 évvel fiatalabba. Szánalmas, szégyenletes, megalázó. Mégis most már úgy érzem, mértéktelen az, amit emiatt szenvedek. Azt szeretném, h legyen vége végre. Bennem. Már egy éve is ezt akartam. Egy lószaros szög is megölheti az embert. Egy szúnyogcsípés. Ilonka, aki nagymamám vak éveinek napsugara volt, mert minden héten kétszer feljárt hozzá a negyedikről a kilencedikre beszélgetni, agyvérzést kapott és a folyosón fekve, szétnyílt pongyolában találtak rá. Időnként olyan öli meg az embert, ami még a méltóságát is ellopja. | |
| 1530. | [tulajdonos]: youth | 2021-05-05 18:32 | Annyira evidenciaként van kezelve itt is, h 'a fiatal jobb'. A DOKK sikerességét, illetve sikertelenségét azzal leírni, h nem képes a fiatalokat idevonzani.
Nekem a mégoly tehetséges ifjú költők versei is csak korlátozott élményt adnak. A már halott, vagy már öreg költők ifjúkori versei sem. Azokból nálam ugyan nem lesz katarzis. Hogy is lehetne? Hogyan is tudhatná azt kidadogni szájjal, ami bennem gomolyog, ami sorvaszt, vagy az árnyékát veti? Majd egyszer, talán elér idáig. Vagy nem.
Nekem a Szellem kell, ami bennem elért idáig, ahol én most. Perem, szenvedés. Az van, h találtam verseket, amik hosszú-hosszú idő után egészen pontosan kimondták, mi van velem. Illetve az igazság hangján tudtak szólni onnan hallgatva, ahol most én vagyok ebben a kibaszott, egyetlen életemben. Olyan idős költő írta őket, mint én. Kemények. É - most jöttem rá- igazából gyászversek.
Az örömmel nincs mit kezdjek most. Hazugság, tegyünk úgy, mintha. Nekem kizárólag az igazság segít élni. Ezek a versek kemények, belém vágnak. De végre létezem.
Ma a fiatalember is pontosan annak látszott, ami. Remélem, nem fogom többet másnak látni.
A kertben volt egy pacsirta. Onnan tudtam, mert estefelé vmi nagyon édes, trillázó dal töltötte be a levegőt, és beazonosítottuk Youtube-on. Az előbb, mikor hátramentem, láttam először. A fűben, holtan.
Engem a hazugság öl meg. Az igazság is majdnem. De aztán nem én halok bele. Vmi más.
Ma hosszú idő óta először volt kedvem élni.
| |
| 1529. | [tulajdonos]: ű | 2021-05-04 19:27 | Holnaptól újraindul. Megpróbálom az alapbeállítással: annak látni, aminek kezdetben láttam, az ő hozzám állása úgysem változott lényegében azóta sem. Nem utál, de ha ott vagyok vhol, ahol ő is, akkor betolakodó vagyok, ha épp olyan napja van. Nem pörgök rá, ahogy eleinte sikerült is, kikerülöm, ha épp olyan napom van, de egyébként úgysincs semmi dolgom vele.
Próbálom elfelejteni, h szerettem, mert most megint olyan, mintha nem lehetne értelmezni a szeretetet/szerelmet olyan emberre, aki ennyire reménytelenül terhesnek találja az ember jelenlétét. Soha egy mákszemnyi rokonszenvet se tudtam benne kelteni. Úgy tűnik, h túlzok. Pedig nem. De ebből amúgy is az érdekes csak, h értelmezhető, valóságos egy ennyire viszonzatlan érzés. A szeretet kapcsolat, nem?
Amikor úgy hiszem, h szeretni tudtam volna, őt magát, aki az arca mögött van, akkor az annyit tesz, h nyitottság volt bennem, érdeklődés és elfogadás. Amitől ő nagyon kínosan érezte magát. A gyümölcseit, ha nézem: szeretet?
Akihez itt beszéltem, az nem ő volt. Hanem az, akit a szeme mögé képzeltem. Aki lehetett volna, ha olvas, vagy ha ért. Decemberben megbizonyosodtam róla, h nem olvas, h ugyan irtózatos mennyiségű szöveget leírtam, de kettőnkön ez nem változtatott semmit.
Csak azért, h tudjam: akivel holnap találkozni fogok, az nem az az ember, akinek írtam. Nem az, akit szeretni tudtam volna. Hanem vki, aki ugyan elutasít, de alapvetően csak annyit akar, h hagyjam békén, ne legyen dolga velem. Nem lesz.
A többi csak az én képzeletem, semmi más. | |
| 1528. | [tulajdonos]: reading | 2021-05-03 18:08 | Nemes Nagy Ágnes: Éjszakai tölgyfa
Éjszaka történt, hogy a járókelő
valami zajt hallott és visszafordult:
egy tölgyfa jött mögötte.
Megállt, bevárta. Úgy jött ez a tölgy
ahogy gyökereit frissen kihúzta
s még földes, hosszú kígyólábakon
hullámzott az aszfaltos útra,
mint egy idomtalan sellő, igyekezett,
túlságosan széles feje súrolta
a néma boltredőnyöket,
mikor elérte a járókelőt,
a lámpaoszlopnak mindjárt nekidőlt,
aztán haját szétháritotta.
A haj mögül egy tölgyfa arca nézett.
Nagy, mohos arc. Talán. Vagy másmilyen.
Érezte akkor a járókelő
saját körvonalait lazulni,
köd úszta be folyékony partjait,
mint aki hirtelen erdei
tóvá sötétül,
mert egy ilyen arcot tükrözhetett.
És lélegeztek mindaketten.
Néhány madárfészek a tölgy hajában,
bennük alvó madár, mintegy gondatlanul,
mint egy hír, tölgy alakban,
amely elfárad megfejtetlenül.
Hajfüggönyét visszaengedte már.
Megfordult. Indult. Furcsa lába.
Vitte fészkeit, madarait,
s a járókelő
szilárduló szeme előtt
fénnyel szórta a neonlámpa-sor.
Már várta az elhagyott gödör,
amelybe visszaforr.
| |
| 1527. | [tulajdonos]: test és lélek | 2021-05-02 15:30 | Pár nappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem, h azért nem zavar különösebben a karantén, mert nekem már nincs nagyon hova mennem.
De ma mégis kiléptünk a bűvös körből, a lassan lerobbanó házból és az elburjánzó kertből, ami ellen annyit és oly sokáig küzdöttem, mert ha szűkösen is, de nem így szeretnék élni, de mostanában majdnem többet vagyok rosszul, mint nem, nem tudom helyette megcsinálni, és már nincs erőm küzdeni, h ne ez legyen. Az van tehát, ami akkor van, ha mindent ráhagyok arra, akivel élek. Lassú pusztulás festői képekkel tarkázva.
De, mondom, ma kiléptünk, mert hajlandó volt elvinni anyukámékhoz Anyák napja alkalmából. Váratlan mellékhatásként megint megrészegült szemem, orrom, lelkem a tavaszi ragyogástól, ezüst-arany-lenvirágsárga, amitől eszembe jutott, h tényleg mennyit is jelentett pont emiatt tavaly a biciklizés és megint úgy jöttem haza a kicsi örömdózis után, h fel vagyok kavarva, és utálom magamra venni a jármot, ami a mindennapjaim.
Pedig épp mostanában jött az is, h tök mindegy, mi van a lelkemben, csak el kéne menni az összes illetékes orvoshoz, és megtudni, h mennyi és mi a jövő a testem szempontjából. Ja. És valahogy jól élni le azt, amit.
Jól. Kerülgetem évek óta. Ugyan mit jelenthet az én helyzetemben? | |
| 1526. | [tulajdonos]: x | 2021-04-27 13:36 | | Azért nem fog ez részemről működni veled egy munkahelyen, mert féltékeny vagyok. Egyáltalán nem akarok az lenni, de megszenvedem, illetve meg fogom szenvedni, ha te társra találsz. Pedig a jobbik énem, mert azért van olyan is, tudja, h neked az lenne jó, sőt, a téged tényleg szerető felem azt is akarja, h boldog légy, szerelemben élj vkivel. De túl önző vagyok ahhoz, h ezt végigéljem. Hogy úgy lemondjak rólad, h ne őrüljek meg tőle. Sajnos. Viszont tőled távol felül fog kerekedni a jó. | |
| 1525. | [tulajdonos]: Tue | 2021-04-27 10:22 | | Tegnap megint felkavart ignő az íméljével (Legyen össznépi udvari piknik valamelyik péntek délután, hozzuk a családot is!), meg ma nem keltem olyan korán, h kikerüljem az álmaimat, hát benne is volt fiatalúr megint. Jött vmi papírt aláíratni az asztalhoz, ahol másokkal ültem, s egy darabig maradt is, azt a bizonyos dolgot intézve. Egy vagy két ember ült ott rajtam kívül, velük beszélt és rájuk nézett, én mintha nem is lettem volna ott, de ezt normálisnak találtam, pont úgy, ahogy a valóságban is. Ez van. De azért, ahogy a valóságban is történni szokott, minél tovább ott volt, annál inkább nőtt bennem a feszültség, és mikor végül elment, elvonultam sírni. | |
| 1524. | [tulajdonos]: szerepcsere | 2021-04-22 11:08 | Kortárs ifjúsági regényekkel foglalkoztunk nemrég az osztályomban. Ott volt többek közt szerepcsere, onnan eredhetett, amit most leírok.
Nem álom, hanem félálom. Róla. Besétál egy decemberi jelenetbe. Időpont: azt követő nap, h üzenetben kértem, h beszéljünk. A számítógépeknél többen ülünk, tőlem jobbra gyönyörű ifjú kolléganő is, aki megfordul mosolyogva. Innen tudom akkor, hogy bejött, ott áll, gondolom, az ajtóban a hátunk mögött. Előtte hiányoztam betegség miatt, közöttük meg szemlátomást fonódtak a szálak közben. Nem fordulok meg.
Ebbe a jelenetbe sétál be, és áll meg az ajtónál. De félálmomban kívülről látom magam, mert benne, az agyában vagyok, mint vmi holdkompban. Úgy látom magam, ahogy lát akkor. Más, mint ahogy előzőleg hittem. Nem találom a jó szót erre. Az jut eszembe később, mikor már vége, h talán nem is voltam szörnyeteg, csak az ő tekintete torzított azzá. A pilótafülke steril, a látvány pedig - nem találom a legjobb szót, ez csak ideiglenes - dermesztő.
Ma nem leszek értekezleten, elengedtek. | |
| 1523. | [tulajdonos]: Mon | 2021-04-19 09:55 | Már nem álmodok veled. Se szeretetről, se gyűlöletről nincs értelme beszélni, annyira messze vagy. Végtelen unalmasan rágom itt ugyanazokat a dolgokat, de már alig vagy megszólítható itt is. De attól még nem múlsz el. Csak a remény bármire. Pl arra, h elmúlik. Tünetmentességet el tudok persze érni, ha nem vagy a közelemben.
Amikor mellettem ültél, boldog voltam. Kb olyan, mintha előző életemben lett volna. Meg voltál te úgy valaha vkivel, h fájt hallani a nevetését, ahogy beszélget mással, ahogy barátaival van, mert számodra ezek a hétköznapi dolgai teljesen elérhetetlenek voltak? Nem is az, h szeressen, ha már nem szerethet, hanem ez a hétköznapi elengedettsége mással. Hogy láttad, h milyen, ha kedvel, ha elfogad vkit. Milyen a barátaival. És tudtad, h te ezekbe a kategóriákba soha, semmilyen módon nem fogsz beletartozni?
Gondolom, neked nem volt ilyen. Azt hiszem, inkább azzal lehetett problémád, h olyanok is szeretni akartak, akiket te nem. Biztos, h az az oldal is kellemetlen. Nekem meg ilyen tapasztalatom nem nagyon van. Legalábbis most nem emlékszem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
