Minden hajnalon

minden hajnalon
arra ébreszt e város
közeledő s mozgó hangjaival
a falakba küldött rezonanciákkal
hogy testmásom éjjel
elveszett utcákon kóborolt
fekete szemű macskák elől
riadtan kitért és jajgatott
s az olajfoltokban megbotolva szűkölt
s kitépett kertek után kutatott hiába

az ártatlanság évei
a nemtudás ligete por
csak könny és kín maradt belőle
jajszó

hát erre ébreszt minden nap
hallgatag fantomom
s reggelre belémsimúl
tűröm hogy nappal bennem
aludja álmát
csak néha riadva fel a napsütésre
az izzadságra
vagy olykor a mindent összezúzó zokogásra

néha a félálom egyesít vele
s tudom
hogy ő én vagyok
hogy én ő vagyok
hogy vagyok
ilyenkor összeszedem magamban
a mandulákat a fa alól a kertben
s titokban
egy árnyékos helyen
feltöröm a maghéjt
s várom hogy az egyik majd csak
szétárasztja bennem
a ciánkeserűt






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.