a szeretõk legvégül

1.
odaáll az ágy végébe
hátat fordít nekem
és elkezdi
először a felsőt
aztán a nadrágot
végül a zoknit veszi le
(az ágyban nincs helye
se farmernek se zokninak – mondtam)
már vagy százszor végigcsináltuk
mégis mindig rácsodálkozom szép testére
aztán visszafordul
rám néz
és ledobja a melltartót is

2.
mélyen egymás szemébe nézünk
igézet
szikrázó pupillák
a többi ösztön
a többi bűn
a többi szent
és mégis csupasz biokémia és fizika
endorfin és hullámvonal
testnedvek és egyenletes mozgás
a megfoghatatlan hold
örökké gyötrő vonzása
mely a testek dagályát
és a lélek apályát kényszeríti
már közel a vég

3.
mindig diszharmónia
és szaggatott
és görcsös
és észvesztett
és szorít
és markol
és karmol
és harap
és megfeszül
és megremeg
és megrándul
és nem mozdul

4.
a végén a semmi van jelen
a testek forró pulzálása
az oxigéndús vér
a lassuló dobbanások
valahol mélyen
nemcsak a mellkasodban
nemcsak az ágyékodban
de a lelked mélyén is
a corpus kihűlő melege

5.
talán az óra metronóm-pontos ketyegése
zökkent vissza
talán valami más
rendbeszedjük magunkat

az élet megy tovább







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.