Jutkónak

A költők már mind meghaltak,
volt kit elvitt a szifilisz,
másért egy üres sírhalom
felett vágtak ki hisztit.
Amúgy, a téma az utcán hever,
néha letaglóz, fejbe ver.
Vagy esetleg mámorít, felröpít
a mennybe, hogy onnan
nagyobbat esve,
a földön találd tested
az istenhez esdekelve.
Próbáld ki magad.
Érezd, hogy fáj,
a melledben turkál.
Szennyesed dobd ki önmagad,
ne álltass másokat.
Ha pedig a realitáson túl megy,
ha életed legszebb része,
hát vedd a bátorságot
tedd a dolgodat.
Mondok egy példát.
Csorog a nyál, rúg-kapál,
üvölt, a vér folyik nyakán,
de te észre sem veszed.
Gyengéden rajta nyugtatod
remegő kezed, mert előtted
megszületett a gyermeked.
Így lesz a vér, az átvágott ér darab,
éltedben a legszebb pillanat,
és örökre fogva tart.
Cak érezned kell a nehéz szagot,
az üvöltést hallgatod és
ott van rögtön a tolladon.
Még rím sem kell, folyjék, ömöljön,
én, te, ő, mi, ti, ők. A te anyád,
ha ő szült miért ne bántanám.
Máris meg van, mosolyogva nézem a papírt,
arcomon érzem a jól eső bőrpírt.
ennyi, írd fel az égre,
vagy csak fesd feketére.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.