Egy megfelelõ függvény

Csak néhányan vannak,
megfelelő tekinteteim;
tegnap elővettem az egyiket,
leporoltam, mint egy régi, ócska könyvet,
amit úgysem olvasok el soha -
csak úgy, az ágyam mellé teszem.
Később észrevettem, hogy a tükörben
megfelelő tekintettel bámulok magamra,
s már nem is volt annyira újszerű dolog
megfelelő tekintettel tűrni, mint azelőtt, mikor
még békésen nyírtam otthon a füvet.
Sosem vagy ott, ahol lenned kellene;
én pedig száraz szemmel nézem végig
átlagos távozásaid minden nap, rejtve, ugyanabban a percben.
Ostoba vagyok, nyári buzgalmam alábbhagyott.
Vetni kellene még, magot,
csírázzék megfelelően,
s ebédnél is elővenném az egyik megfelelő tekintetemet,
de nem csodálnálak, nem is vágynék rád; csak éppen megfelelő lenne,
ha ott ülnél velem szemben – talán megfognám a kezed,
talán beszélnék hozzád, piszkálnám csak az ételt.
Este innánk, te mesélnél, én tanulnék tőled, milyenek vagyunk mi.
Meg kell tanulnom a holnapot is
megfelelő tekintettel
elfogadni.

*

Kimondta azt a szót, én máris elfelejtettem -
kisebb hatás ez a vártnál.
Elmondta újra, szüntelen
ismételgette nekem, én meg nem akartam
megjegyezni, szándékosan löktem arrébb,
peregtek a betűk, az ismert mondatok,
átszűrődtek a vékonnyá dörzsölt falakon.
Kevéske tudatossággal rendszerezem a tennivalókat.
Utánad kiáltok, meg se fordulsz,
nem ismered a hibáid.
Nem akarsz tanulni – csak tőled, én.
Mert azt gondolom, elég vagy nekem, megfelelő sor;
megelégszem ezzel, s töltök magamnak még egy pohárral –
Aztán a falhoz vágom egyszerű gondjaim.
Gyakran időzöm tested színes foltjain.

*

A lassú hangok gyakran érveléssé alakulnak.
Az érveket meg néhol hanggá teszem,
majd párat visszahallok a villamoson, vagy vécéajtókra írva
olvasom, hogy felhasznált valaki.
Vagy egy kocsmában, rossz fröccsök mögé
húzódva, kudarcokban ismerem fel magam.
Drága barátom, elfelejtettél.
Szigorúan monoton fogyó függvény lettem.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.