temetés

s jön a sorban,
megterítve,

hal
hatatlan,
hal
hatatlan,

porcelánult
örök kedve,

hal
hatatlan,
hal
hatatlan,

koporsóba
zártuk testét,

szent
a béke,
szent
a béke,

egyék férgek
meg estére.

Fér
gek étke,
fér
gek étke,

Minek a test,
ha lelke száll?

mesz
sze száll,
mesz
sze száll,

Minek a test,
ha nem piál
közöttünk?

Hisz,
levetette már az igát,
ledobta rég a sors kezét,
s úgy repült akár a vak,
a billenő zuhanás,

Úgy repült akár a kő,
akár a domb, ha földgolyó
berobban,

s itt fekszik most a teste bent,
a hantja lent, s ruhája fosz
ladozna már a férgek mar
talékaként,

és míg tűnődünk, itt van-é,
vagy máshol-é, s vaj’ hogy röhög
e rendezett elszomorúl
áson,

a szél dobálja szirmaink,
e holt virágok ajkait,
s most hullahegy takarja bé,
ne fázzon,
ha csontjait lepucolja majd a föld,
és megrohasztja
így az utolsó poént,

hát temessük el az emlékedet,
és zengd tovább az átkot
lent, a pokol bugyraiban,
és törd be a sátánt, mert ő,
ő is csak a rend követője,
s a rend az rendezetlenül.

S ha rendezetlenül a rend,
mi látni fogjuk itt lent,
vagy, ha nem, a sírodra köpünk.

Hát magadhoz tartsd magad!

S most betemetjük sírod és






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.