família mitológia

egyszer régen volt.
most messziről figyelem pont:
lovas voltam, szálegyenes,
levegőben nyílhegyes

röptöm hasította a hideget.
azon a prérin látni csak
engem lehetett. azaz bámulni,
mert, hogy nem tud kentaurrá válni

bárki (bármikor). én is csak úgy lettem,
hogy olyan nagy területen és olyan sebesen
hajtottam magam-magát hogy izzó testem
lovamba olvadt át.

nem tud kentaurrá válni bárki.
én se bírnám már ki
a felvörösödő sarat, hideget,
vágtával egybefolyó gerinceket;

de akkor egyszer régen, igen egyszer
kentaurrá lettem mer'
annyira gyerek voltam és olyan fiatal,
hogy pőre bőrrel szőrbe ültem és hajtottam

lovam, magam, hogy igazi kentaur legyek
mint a faluban egyesek, mint a famíliám,
mint az apám. végigvonul az utcán,
mamának segít ő: fát vág délután.

olyan atléta - trikós - erős akartam lenni,
hogy karomként feszüljön a vádli
hogy helyette az én lábam dobogjon már
s ha megáll: lássák, az én patám!

mikor láttam apát fát vágni
akkor én kentaur akartam lenni.
szálfa törzsem tönkjére tenni
hatalmas erejétől tönkre menni.


vagy csak egyszer ölébe ülni,
vagy csak vele szkanderezni.


mer? a mi famíliánkban mindenki
kentaur akar lenni. gyerekkorában
törzsénél meghegeszti maga-magát
és beépít a testébe egy paripát:

betonból szügyet növeszt, tömör vasból
lesz a far, vörös inakból az alkar
olyan erős hogy a rozsda sose fogja,
szinte csak ha ő akarja. akarata akár a keményfa.

nagyapa talicskát tol feketén-fehéren,
kubikol a képen, tudom az ő apja is kentaur
volt egykor, régen. ezért ő is az akart lenni
mert az apja nem tudta hogy? szeretni.

inkább lovat növesztett magából, vaspatát,
és törzsét két életnek adta át. ha megszakadt
is mindig kétszeresen szenvedte meg magát,
s ha dédapám nézte: akár a világ végítélete.

mert a mi famíliánk nézése: kentaurok szeme-fénye.
a mi fajtánk senkit sem bánt, csak magát,
csak aki velünk vágtába vág, mer? a vágta
az kegyetlen világ, olyan mint a mi izzó kentaur-famíliánk!

egyszer rég volt, hogy voltam is lovas.
most pont hogy nem vagyok az,
se kentaur, se kecske,
csak ágyban fekvő, álmodó gyerekecske.

egyszer régen volt.
ültem a lovamon pont?

?kentaur akartam lenni
hajtottam hát, hiába fájt a vágta,
csak repültem
míg belém nőtt a lovam háta.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.