Tollrajz

                                  

Lehet, hogy visszafogni
Kellene magam,
Mert minek
Odaköszönni vakon, ahol már
Senki nincs.
Elkent színek
Csak.

Pedig az elme
Még
Téraszott
Vonulatokba házat,
Lámpák
Vonulatába rakott
Rímeket hánt le,
És összefonva
Keserű sorsoktól üres
Hamuvá gyűrt falba önti
Mielőtt újra leomolna.

Nagy itt az űr.
Ha égsz, ha nem,
Maradék hittel sújt az átok.
Gőgöd maradéka jel,
Hogy élj még,
Hogy szépen mesélj,
Mintha egy másik
Sorsot mesélve verne át
A göröngybemarkolt
Ideát.

Pohár a kor.
Az ég letűzve,
Keskeny pallóján sül a nap.
Kínosan pontos szájalással
Merengsz,
Hogy így , meg úgy halad
Veled az együttérzés.
Pedig
Akár egy széjjelvert tömeg
Markában fel-felsíró kéj még,
A változatlan vele megy.

Hogy meddig?
Ki tudja.
Lassan a szél is
Eláll.
A roppant fénytövek
Leágaznak. Keresik,
Végül
Megtalálják a holt szöveg
Partján. Becéző változatban.
Ahol neked

Már rég nincs semmid.
Árnyékos suta délelőtt
Bontogatod az e-mail-tesztelt
Kapcsolatod.
Rég bedőlt
A ház.
A fákon levelek
Helyett, a szomszéd irtásból
Hordott -----
Nézed a csüngő szemetet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.