Alvajárva

1.

Séta.
           Jöttem, kérges járdák,
szótlan utcaalkotók,
hogy menjek.
                          Jöttem nehéz fejjel --
képzelt lábnyomokba lépek,
s követ másodperc magam
tovább.
              Tovább a néma úton,
elfeledve minden célom,
koptatom kis meddő sétám
látszatát.

Egyszer -- furcsa álmok vannak --
lábat álmodtam magamnak:
hogy menjek tovább.

2.

Séta.
           Síkos, lassú fények,
rácson át gőzölgő vágyak,
sötét.
           Képek, sziluettek,
lépten-nyomon tűnő árnyék,
tömör házak oldalában
ablak.
             Keretekbe foglalt
gondolatok törékennyé
válnak, és a kába érzés
megreped.

Épületek közé tértem,
szürke üvegen benéztem.
A sötét ablak megrepedt.

3.

Séta.
           Botlom: lábam fájdul.
Aszfalt-álmom múlik menet
közben.
                Gondolom, hogy hátha
talán csak a járda sánta,
így próbálva útnak szabni
véget.
            Érzek, látok, félek;
mégis folyton-folyvást lépek
nyomkövetve; célom talán
értem.

Gondolatok felröppentek,
árnyékokból árnyak lettek --
séta közben véget értem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.