Egy sorozatgyilkos naplójából

Olvasok ágyamban,
s kinézek az ablakon,
tekintetem megakad
a szemben álló paplakon,
felriadok nyomban,
lerúgom paplanom.

Nézem, öreg néni
csoszog át előttem,
puskát rántok nyomban,
durr bele! (Lelőttem).
Persze ez csak álom:
magamat belőttem.

Tévém bekapcsolom,
felkiáltok egyszer:
- Bárányok hallgatnak!
Benn' Hannibál Lecter,
ő a kedvenc hősöm,
Nézem tisztelettel.

Véget ér a krimi,
és leszáll az éj,
borotvám élezem,
megcsillan a fény
a pengén, élvezem,
és elönt a kéj.

Találkozunk végül,
vadász és a préda,
ki reszketve kérlel.
Nédda má', hé, nédda'!
Tán örökké élnél?
Mit akarsz, he, céda?

Hajnalra elvégzem,
sietek is haza,
ezer sebből vérzem,
de a kedvem laza,
míg ajtómhoz érek.
Zsaruk! Ó, hogy az a...!

Végül csak elkapnak,
mert kicsit hülyülök,
esküdtek döntenek,
mire én elhülök:
halálbüntetés nincs,
ezer évet ülök...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.