Népvándorlás

A megállóban állok, helyezkedem.
Pozíciómat régi rutinnal állapítom meg,
az ajtó előttem fog nyílni.

Sokan vagyunk.
Mások is keresik az első rajtkockát,
a startnál fontos lehet.

Az üres busz begördül,
s túljut a felszállást jelző táblán.
Tekintetem megpihen a vezető
dölyfös török ábrázatján,
s ha a szemeimmel ölni lehetne,
magam alatt vágnám a fát,
a sofőr már nem élne.

KÉT AJTÓ KÖZÖTT VAGYOK!

Felbőgnek a motorok,
csikorognak a Nike, Adidas és
Ted Lapidus gumik. A mezőny
elrajtol.

Egy idős bácsi mögött beragadok.
TESCO-szatyrokkal szélesíti el magát,
előzés kizárva. Mire feljutok,
minden hely foglalt, kivéve a
hátsó egyest, ami visszafelé néz.
Megvadult tigrisként ront rá egy néni,
beleveti magát, aztán körbenéz.

Hopp, akad még egy hely, a
menetiránnyal szemben. A néni
nagy sebbel-lobbal surran át,
ilyen koordinált mozgást eddig csak
Pókembertől láttam - azt is moziban.

Hívogat a szék. De nem. HÁTTAL NEM ÜLÖK.

Gázfröccsel indul a busz,
s én tudom, hogy a futam csak most
kezdődik.

Első megálló

Nem száll le senki - várható volt.
A hócipőm tele.
Leparancsolják a szájkosár nélküli kutyát -
Gazdi vele.
A busz megrakott halasdobozzá válik,
benne a heringek.
Közöttük keringek.

Második megálló

Vékony asszony feláll, jelez.
Helye üres, lehuppanok.
Ablakon át látok egy mamát.
Botja hóna alatt, a busz után vezet az útja.
A százat most tíz alatt futja.
Ellene drukkolok.
Mégis beér, felszáll, s remegő
kezekkel botjára támaszkodva, kérdőn néz
rám.

Felállok, átadom helyem.
Ez bizony kifékezés, nem is: lekőrözés.
Jellemtelen.
Hátrébb állok, őrködöm:
innen nyolc helyet belátok.
Nyolc tarkó feszül nekem.

Mellettem tízévesek beszélgetnek.
Bosszantóan fiatalok. Ülnek.
Szuggerálom őket, kutyába sem vesznek.

Mögöttem ürül egy hely, mellette áll egy nő.
Félretolva megkaparinthatnám.
Tétovázok, míg félre nem tolja más.

Végállomás.

Bénultan nézem a sok helycserés támadást.
Tizenketten ülnek át, mintha senki nem
lenne elégedett azzal a hellyel,
amit elsőre szerzett.
Hungaroring naponta kétszer,
a leggyorsabb és legszemetebb jut helyhez.
Néha az elsesettek és rászorulók
is, mindenféle furcsa szerzet,
amilyen egy nap majd én is leszek.

Állok a buszon és szomorúan nézek.
Vándorol a nép, keresi a helyét.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.