Szívem dacosabban...
Szívem dacosabban hordom,
megszaggattak fülledt nappalok,
de még meg kell bocsátanom,
mielőtt végleg égbe táncolok.
Rám nem hajolt fűzfaág,
anyám szép szerelme,
egy puha part ölelt át,
s a sors ezt is elvette.
Ködben fuldoklom, zokogva köhögök,
hangom nincs, torkomban könny,
életem még így is megköszönöm..
Most minden bűnöd leporolom rólad,
ne cipeld hát tovább e köveket!
Nekem e sebek már rég beforrtak,
fájdalomban őrzöm emlékeimet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
