Stancák S.D. emlékére

              S. Dénes emlékére

Vitt a vonat minket Zebegénybe, a partra,
Játszani hívtál bátor férfi-csatát.
Hektori dárda helyett botokat hajigáltunk
Trójai hősként ott, megvetve halált.
Esti bogár-nép zúgott argoszi hadként
S végzete lett, ha elért fullánkja is Téged.
Hellászi volt lelked, s szent szó a barátság,
S nem evilági kinek a hatalmát félted.
Máskor a padba szorulva, ha szólt a Tanár úr
Tudtam, elér engem s jogosan az ítélet,
Nem menekedhetek én a karóba-húzástól
Csak ha Te súgsz, elűzve fejemről e szégyent.
És ha tavasszal pezsdült ifjúi vérünk,
Lestük a lánykoszorút, mint járja a táncát,
Tudtuk a villoni dalt, ismertük a titkot
Hallottuk a szívünknek kedves muzsikáját.
Hány vidám óra repült el, észre se vettük
Csillagos éjjeleken koptatva a flasztert.
Kertkapudig s oda-vissza de hányszor,
Mind e világ összes titkát kifecsegtük.
Büszke fiú, mit tudni akartál, végül
Pythia jóslataként hullt lábad elé le a földre:
Légy te lovagja a szépnek, hű szeretője a jónak,  
Homlokodat olajág koszorúzza a fényben,
Ősi neved márvány hirdesse a kornak
Téged örökre megőrző szép emlékezetében.

Itt van a kő. Rajta neved, belevésve örökre.
Lásd ez a jussod, s nincs olajág a kezemben.
Kell-e a jóslat, mond ? Ez volt mit akartál ?
Tétova szegfűt morzsolok én ma a szélben.

(1992)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.